Kína legyőzése után Görögország következik

Vágólapra másolva!
2010.07.01. 08:16
null
Görögország ellen már a négy közé kerülés lesz a tét a mieink számára (Fotó: nvv.hu)
Címkék
A magyar női vízilabda-válogatott nagyszerű teljesítményt nyújtva 11–7-re legyőzte a mérkőzés előtt még hibátlan mérleggel rendelkező Kínát az Egyesült Államokban zajló világliga szuperdöntőjében. A mieink következő, Görögország elleni mérkőzésén már a négy közé jutás lesz a tét.

A nemzeti csapat honlapja, az nvv.hu beszámolója szerint a mieink döbbenetes könnyedséggel, óriási lövésekkel és remek kapusteljesítménnyel győzték le az eddig százszázalékos kínaiakat.

Az utolsó negyed előtt már hat góllal, 10–4-re vezetett a magyar csapat, amelyben ezúttal három-három góljával Szücs Gabriella és Keszthelyi Rita volt a legeredményesebb.

„Igazából a kulcs az volt, hogy azt csináltuk, amit előre elterveztünk és megbeszéltünk: gyors támadójáték, pontos és erős lövések, remek emberhátrányos védekezéssel és Maci (Gyöngyössy Anikó) remek teljesítményével – nyilatkozta válogatottunk szövetségi kapitánya, Petrovics Mátyás. – A lányok így tudnak lőni, most megmutatták, és bár valóban jó volt eddig is a védekezés, ma kivételesen jól összeállt. A körbeveréseknek pedig az az oka, hogy a világ legjobb nyolc csapata játszik egymással, nekünk például ez a védekezés fekszik nagyon, de ennek az eredménynek most még örülünk egy rövid ideig, alszunk rá egyet és elfelejtünk, mert holnap a négy közé jutásért játszunk vagy az orosz vagy a görög válogatott ellen."

Később az Egyesült Államok legyőzte Oroszországot, ezzel eldőlt, hogy a mieink Görögországgal csapnak össze a négy közé kerülésért.

NŐI VÍZILABDA 
A-CSOPORT
Magyarország–Kína 11–7 (2–2, 5–2, 3–0, 1–3)
A magyar góllövők: Szücs Gabriella 3, Keszthelyi Rita 3, Drávucz Rita 2, Kisteleki Dóra 2, Bujka Barbara 1
Gól emberelőny: 2/4, ill. 6/13
Gól büntetőből:
A csoport másik mérkőzésén: Hollandia–Kanada 12–9 (3–0, 3–2, 4–2, 2–5)
Az A-csoport végeredménye: 1. Kína 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Hollandia 4, 4. Kanada 3
 
B-CSOPORT
Görögország–Ausztrália 5–7 (2–1, 1–3, 1–1, 1–2)
Egyesült Államok–Oroszország 12–9
A B-csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 8 pont, 2. Ausztrália 7, 3. Görögország 2, 4. Oroszország 1
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA 
Magyarország–Görögország
Ausztrália–Hollandia
Egyesült Államok–Kanada
Kína–Oroszország
Legfrissebb hírek

Továbbra is pont nélkül Ádám Martin volt csapata a klub-vb-n

Klub-vb
23 perce

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
44 perce

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
45 perce

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
8 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
8 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
8 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
8 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik