Férfi vízilabda ob I: az Eger magabiztos sikerrel döntős, ötödik lett a Honvéd

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 20:15
Címkék
Az Eger 8–5-re megverte az FTC-t, és ezzel bejutott a férfi vízilabda ob I döntőjébe, amelyben a Vasas és a Szeged párharcának győztesével találkozik majd. A Honvéd kiütötte az UTE-t, és ezzel biztossá tette ötödik helyét a rájátszásban.

Az egriek már az első negyedben megmutatták, hogy már ma a döntőbe akarnak jutni, miután 7–4-re vezettek a Fradi elleni párharcban. Egy perc sem telt el, és Kevin Graham betalált, majd néhány pillanattal később Biros Péter növelte az Eger előnyét.

Néhány perc gólcsend után Varga II Zsolt találatával már 3–0-ra vezettek a hazaiak, és a Fradi csak Weszelovszky László büntetőgóljával tudott szépíteni az első szünet előtt.

A folytatásban sem változott a játék képe: Hárai Balázs emberelőnyből visszaállította a háromgólos előnyt, és bár Weszelovszky újból betalált – ezúttal akcióból, Graham is kettőnél járt, így 5–2-re vezetett az Eger.

A nagyszünet után inkább a birkózás jellemezte a játékot, és alig több mint egy perccel a harmadik negyed vége előtt Biros Péter emberelőnyből megszerezte a második félidő első találatát, ám Tóth Márton válaszolt, így 6–3 volt az állás, és eldőlni látszott a továbbjutás.

Az utolsó negyedben sem változott a játék képe, Kovács Gábor megúszott, és négygólosra növelte az Eger előnyét, de Tóth Márton szépített. Bárány Attila két perccel a vége előtt szerzett góljával eldőlt a meccs, bár Balatoni Máté még betalált, 8–5-re győzött az Eger, és bejutott a döntőbe.

 

 FÉRFI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
ZF-Eger–FTC Fisher Klíma 8–5 (3–1, 2–1, 1–1, 2–2)
Eger, Bitskey–uszoda 1000 néző. Játékvezetők: Székely Balázs, Bátori György.
ZF-EGER: SZÉCSI –  Hegedüs, Feltham, Binder,  Bárány 1, BIROS 2, GRAHAM 2. Csere: Varga Zs.1 , Sántavy, Kovács G. 1, Erdélyi, HÁRAI 1, Jakab.  Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
FTC: Jászberényi – Balatoni 1, Mátyás, Máthé, Babay, Czigány, WESZELOVSZKY 2. Cs.: TÓTH M. 2, Georgescu, Tóth B., Steinmetz B. Edző: Godova Gábor
Emberelőny/gól: 7/3, illetve 7/2.
Büntetőből: 1/1, illetve 1/1
Cserével végleg kiállítva: Balatoni (30.), Máthé (31.)–
A párharc végeredménye: 10–4, a ZF-Eger javára
MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Nehéz meccs volt a népligeti meccs után nagyon felszívta magát a Fradi.
Godova Gábor: – Sok sikert kívánok Egernek a döntőbe. Sajnos most nem tudtuk megismételni az elmúlt szerdai teljesítményünket.

 

FÉRFI VÍZILABDA OB I
AZ 5–8. HELYÉRT, 4. FORDULÓ
UNIQA-UTE–DOMINO-HONVÉD 7–16 (1–4, 0–5, 1–4, 5–3)
Hajós uszoda, 100 néző. V: Horváth Cs., Vogel
UTE: Bisztricsányi – Olasz, Horváth D., Hoppál, Rékasi, SZABÓ B. 4, Kotsidis 1. Cs: Sciortino (kapus), Deme 1, Takács 1, Bitter, Rom, Keresztes, Rostás. Edző: Petik Attila
HONVÉD: GERGELY – BÁTORI  4, Gór-Nagy, Salamon 1, Mezei, MARNITZ 3, Szívós 2. Cs: Matajsz 2, Paján 1, Székely 1, Jansik 1, Borsós 1, Tóth B. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 10/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Hoppál (20. p)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Eddig tudtuk elviselni a megpróbáltatásokat, várható volt, hogy előbb-utóbb kijönnek a problémák, sajnálom, hogy nem bírtuk még egy hétig, de ez benne volt a levegőben.
Vad Lajos: – Jó játékkal, magabiztosan nyertünk.
AZ 5–8. HELYÉRT VÍVOTT RÁJÁTSZÁS ÁLLÁSA
5. Domino-Honvéd 4 4 43–25 +18  24
6. Szolnoki Főiskola-Közgép 4 2 1 1 28–22 +6  16
7. BVSC-Atlantis Casino 4 1 3 30–39 –9  7
8. Uniqa-UTE 4 1 3 32–47 –15  6
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
5 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
5 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
6 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
7 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik