Napozva nyertek a lányok Üzbegisztán ellen

Gyakorlatilag tét nélküli összecsapáson mérte össze erejét a magyar és az üzbég női válogatott. Bár az „összemérte” kifejezés egy kicsit erős, a két csapat ugyanis finoman szólva sem volt egy súlycsoportban.

Petrovics Mátyás ennek megfelelően több lehetőséget biztosított azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebbet szerepeltek a római tornán.

Mivel az üzbégek gólkülönbsége a találkozót megelőzően 9–48 volt, mi pedig ugyebár a csoport legerősebbjei vagyunk, egetverő izgalomra nem lehetett számítani utolsó csoportmeccsünkön.

Ennek megfelelően kezdődött a találkozó: az első két támadásból két gólt szereztünk Drávucz Rita és Brávik Fruzsina volt eredményes. Ezután azonban kényelmes csapat érzetét keltette válogatottunk. A mieink kissé unottan úszkáltak fel, s alá a medencében. A „lazsálásnak” pedig meg is lett az eredménye: az első negyedet követően „csak” 4–2-re vezettünk.

A folytatásban azonban mindössze egy csapat volt a vízben, és csupán a magyar játékosokon múlt, hogy mennyivel nyerik meg a mérkőzést. Jól jellemzi az erőviszonyokat, hogy az első negyed közepén lőtt üzbég gólok után csak a negyedik negyedben kellett ismét kapitulálnia az ezúttal védő Gyöngyössy Anikónak.

A magyar gólok pedig (ha nem is futószalagon), de folyamatosan érkeztek. A mieink próbálták a centerjátékot erőltetni. Brávik Fruzsina rendre eredményes is volt középről: vagy gólt szerzett, vagy kiállítást harcolt ki. Míg távolról csak akkor találtunk be, ha lövésre szántuk el magunkat.

Kisteleki Dóra például „rosszkéz-szélről”, jobb kézzel ejtett gólt kisodródott helyzetből. Pedig alapesetben onnan így nem is lehet gólt szerezni vízilabdában.

A magyar lányok többet barnultak, mint fejlődtek a meccs alatt, az üzbég csapat ugyanis még edzőpartnernek is gyenge volt.
Folytatás már a negyeddöntőben.