Női vízilabda ob I: ma kezdődik a Dunaújváros-Honvéd döntő

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 15:54
Címkék
Ma kezdődik a női vízilabda-bajnokság döntője, amelyben az utóbbi három év győztese, a Domino-Honvéd és az előzőleg zsinórban ötször aranyérmes Dunaújvárosi FőiskolaElco-DVCSH csap össze.
A két együttes a jelenlegi szezonban már hatszor találkozott egymással, mindkettő három-három győzelmet könyvelhet el.A Dunaújváros mindhármat a bajnokságban aratta, így nyerte meg az alap- és a középszakaszt, illetve kezdheti otthon az egyik fél harmadik győzelméig tartó finálét, míg a Honvéd egy bajnoki mellett a Magyar- és a Szuperkupa döntőjében tudott nyerni. Ezért bízik a sikerben Valkai Ágnes, a Domino válogatott játékosa.„Amikor téthelyzet volt, mindig mi nyertünk, a Magyar Kupában és a Szuperkupában is – mondta a vállsérülése miatt két hónapot kihagyó szélső. – Nagy esélyünk van rá, hogy bajnokságot nyerjünk. A rutin és a pillanatnyi forma dönthet, meg hogy melyik együttes tud csapatként küzdeni. Most már rendben vagyok, hosszú, nehéz időszak volt a kényszerszünet. Amikor megtudtam, hogy nem mehetek Kirisbe, a BEK négyes döntőjére, nagyon kiborultam. A vállamra injekciót kaptam, gyógytornára jártam, ami nagyon sokat segített. Két hónapot kihagytam, de vagyok annyira rutinos, hogy ez ne okozzon problémát.”A dunaújvárosiak a középszakasz és a nemzetközi kupameccsek végeztével négy nap pihenőt kaptak. Ez Brávik Fruzsina szerint rá is fért a csapatra, idegileg rendbe hozta őket a szünet, a döntő előtt pedig – az edzések mellett – a Szentessel kétkapuztak.„A hazai pálya előnyt jelent, jó, hogy ezt ki tudtuk harcolni – mondta a válogatott center. –Az első meccset mindenképpen szeretnénk megnyerni, mert a vesztes elbizonytalanodhat a folytatásra.”A finálé első mérkőzését 19 órakor játsszák Dunaújvárosban.
Legfrissebb hírek

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
4 perce

Férfi röplabda Extraliga: ötszettes meccset nyert meg a TFSE

Röplabda
15 perce

Erste Liga: kapott gól nélkül nyert az Újpest

Jégkorong
38 perce

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
1 órája

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
1 órája

Sallai Rolandék magabiztos győzelmet arattak Szalai Attiláék felett – videó

Légiósok
1 órája

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
1 órája

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik