Női vízilabda LEN-kupa: nem szerzett előnyt a Dunaújváros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.05. 01:35
Címkék
Nem tudott előnyre szert tenni a Dunaújváros női vízilabdacsapata a görög Olympiakosszal szemben a LEN-kupa elődöntőjének első mérkőzésén, amelyet szerda este játszott a két együttes a Fabó Éva Sportuszodában.
Kissé görcsösen kezdett a magyar bajnokság éllovasa a (két gólig jutó) Tomaskovics Eszter személyében magyar válogatott légióst is felvonultató athéni együttes ellen. A vezetést még sikerült megszereznie, utána azonban nyögvenyelősen alakult a folytatás, a görög alakulat 2–1-re, s később 4–3-ra is vissza-visszavette az előnyt. A záró szakaszban 5–4-re a Dunaújváros állt ugyan jobban, a pireuszi csapat azonban egyenlíteni tudott. „Ilyet még nem láttam, legalább egy tucatszor a kapufát találtuk el a háló helyett! – bosszankodott s adott egyszersmind magyarázatot is arra Koszi Ferenc szakosztályvezető, miért maradt el a remélt győzelem. – Bár nem voltunk jobbak, még így is simán kellett volna nyernünk a különben igen jó csapatot alkotó vendégek ellen. Azért bízunk benne, hogy két hét múlva, Athénban képesek leszünk győzni, de ehhez be kell lőnünk a helyzeteinket, nem úgy, mint ahogy azt ma este tettük.” A visszavágót március 18-án rendezik a görög fővárosban. A női LEN-kupa másik elődöntőjében a Sturm Csehov gyakorlatilag már a nyitó meccsen eldöntötte a továbbjutás kérdését, hiszen vendégként 17–9-re megverte a szintén orosz Dinamo Moszkvát.

LEN-kupa,

elődöntő, 1. mérkőzés:
DF-Elco-DVCSH–Olympiakosz (görög) 5–5 (3–3, 0–0, 0–1, 2–1)
A magyar góldobók: Benkő N. 3, Szücs, Poszkoli 1-1

LEN-kupa,

elődöntő, 1. mérkőzés:
DF-Elco-DVCSH–Olympiakosz (görög) 5–5 (3–3, 0–0, 0–1, 2–1)
A magyar góldobók: Benkő N. 3, Szücs, Poszkoli 1-1
Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
14 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
17 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
41 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik