Férfi vízilabda ob I: a Vasas 15 góllal nyert az OSC ellen

2009.02.01. 02:10
Címkék
A férfi vízilabda-bajnokság 12. fordulójában a Vasas 19–4-re nyert az OSC ellen.
A legnagyobb gonddal a mérkőzés előtt kellett szembenéznie Földi Lászlónak, a Vasas vezetőedzőjének: hosszú vagy rövid bemutatás előzze-e meg a harminckét percnyi játékidőt. Bár az irónia bölcsője leginkább a szépirodalomban keresendő, mégis szombat este a Komjádi uszodában is megállta a helyét. A piros-kékek edzőjét ugyanis a négyszer nyolc perc alatt egyetlen pillanatig sem terhelte semmilyen más probléma. Csapata – csak úgy mint októberben ismét grandiózus győzelmet aratott. Példaértékű emberelőny kihasználással, gálába illő csavart lövésekkel örvendeztette meg a kilátogatókat, illetve magukat is. Minden bizonnyal a jövő héten nagyobb megméretés vár az angyalföldiekre: a nemzetközi porondon a Marseille-el, míg a hazai bajnokságban az Egerrel találkoznak.

FÉRFI VÍZILABDA OB I

12. FORDULÓ
TEVA-VASASPLAKET–OSC OPUS VIA 19–4 (4–0, 5–1, 5–1, 5–2)
Komjádi uszoda, 100 néző. V: Németh A., Székely
VASAS: JÓNÁS – VARGA DÉNES. 5, Varga Dániel, KISS G. 3, KOVÁCS R. 1, Steinmetz B. 2, Hosnyánszky 2. Cs: VÖRÖS 3, Kállay 2, Katonás 1, Takács B., Hőna. Edző: Földi László
OSC: Áts – Szési, BENCZÚR 4, Sziklai, Tóth L., Tiba, Gábor. Cs: Cseh, Ibolya, Balla, Hangody, Ürögi, Klie. Edző: Bíró Attila.
Gól – emberelőnyből: 6/6, ill. 3/0
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/2

MESTERMÉRLEG
Földi László: – Maximálisan végrehajtották a fiúk, amit elterveztünk, sok gólt dobtunk, keveset kaptunk.
Bíró Attila: – Olyan fonnyadtak voltunk, mint a másnapos eper.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
44 perce

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
1 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
1 órája

Sallai Rolandék nem bírtak hazai pályán a Kocaelisporral

Minden más foci
1 órája

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Véget ért a női kézilabda Eb selejtezősorozata, teljes a mezőny

Kézilabda
1 órája

Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik