Hiába a tizennégy emberelőny

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.03.29. 22:48
Címkék
Megkezdődött a rájátszás az olasz férfi vízilabda-bajnokságban, igaz, egyelőre csak az alsóbb régióban. Az A-csoport első hat helyezettje automatikusan bejutott a negyeddöntőbe, a hetedik (Nervi) és nyolcadik helyezett (Florentia) viszont túlórázni kényszerül a B-csoport győztesével (Camogli), illetve másodikjával (Lazio). Nos, a Lazio előbb szoros meccsen (a horvát Brkic 20 másodperccel a vége előtt értékesített négyesével) legyőzte a Florentiát, ám a második csatában alapos verést kapott, 17-7-re veszített. A vesztes oldalon két gólt szerzett Bereczki Miklós, míg a nyertesnél egy találatot ért el Hosnyánszky Norbert. A másik ágon a Nervi idegenben bizonyult jobbnak a Camoglinál, pedig Varga Tamás együttese csak öt, a házigazda 14 emberelőnnyel gazdálkodhatott. A második meccs, amellyel a Nervi akár le is zárhatta a párharcot, lapzártánk után ért véget.Oroszországban véget ért az első két bajnoki szakasz legjobb négy gárdájának rájátszása: az utolsó fordulóban mindkét meccsét megnyerte a Domino Euroliga-ellenfele, a Volgográd, de így is alaposan, kilenc ponttal lemaradt az első helyezett Sturm Csehovtól. Varga II Zsolt csapata, a Dinamo Moszkva mindkétszer kikapott a Sturmtól, de ennek már nem volt jelentősége. Miután harmadik lett, az alsóház másodikjával, a Csehov juniorral kell megküzdenie, hogy az érmekért harcolhasson az idény hátralévő részében. MAGYAROK KÜLFÖLDÖN
OLASZORSZÁG.
OLASZORSZÁG.
A1-liga, férfiak. Keresztjáték a nyolc közé jutásért. Első mérkőzések: Camogli-Nervi (Varga Tamás 1) 6-10, Lazio (Bereczki Miklós 1)-Florentia (Hosnyánszky Norbert 2) 10-9. Második mérkőzések: Florentia (Hosnyánszky Norbert 1)-Lazio (Bereczki Miklós 2) 17-7, a Nervi-Camogli találkozó lapzártánk után ért véget.
A párharcok két nyert mérkőzésig tartanak.

OROSZORSZÁG. Férfiak, rájátszás az 1-4. helyért. 6. (utolsó) forduló. Első játéknap: Sturm Csehov-Dinamo Moszkva (Varga II Zsolt) 10-8. 2. játéknap: Sturm Csehov-Dinamo Moszkva (Varga II Zsolt) 8-7. A végeredmény: 1. Csehov 30 pont, 2. Volgográd 21, 3. Dinamo Moszkva 13, 4. Kazany 8
Az első két helyezett már elődöntős, a Dinamo az alsóház másodikjával, a Csehov juniorral, a Kazany pedig az alsóház első helyezettjével, a CSZKA Moszkvával meccsel a négy közé jutásért.
Legfrissebb hírek

Ricardo Moniz visszatér a Trencsénhez

Minden más foci
8 perce

Benedek Tiborra emlékeztek a férfi vízilabda-válogatott tagjai – videó

Vízilabda
9 perce

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
10 perce

Több mint 600 kis és közepes sportegyesületet támogat a sportállamtitkárság

Egyéb egyéni
36 perce

A címvédő FTC igazolta a papírformát a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
48 perce

Idén meglesz a végső siker? Kanada egy hatossal nyitott az Arany-kupában

Minden más foci
52 perce

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
1 órája

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik