Az NSO ajánlja:
Eredmények, tabella, menetrend 2004&
MK-menetrend 2004&
Bajnoki múlt, az eddigi győztesek
Vízilabda-lexikon
A tavalyi bajnokság:
ING, férfi ob I, 2003&
Egyvalamiben biztosak lehetünk: az alapszakasz negyedik helyére pályázók rangadója után tisztázódhat, melyik csapat folytatja az elődöntőben. A magasztos ügy érdekében elsőként Bánhidy tett sokat: a ráúszásnál elhozta a labdát, majd ugyanő hat méterről pontosan célzott.

Éles Vilmos a Fradi ellen is igazolta remek formáját – az öt hazai találatból kettô fûzôdik a nevéhez, azaz sokat tett, hogy a Szeged kacérkodhasson az elôdöntôs szereplés gondolatával (Fotó: Mirkó István)

Éles Vilmos a Fradi ellen is igazolta remek formáját – az öt hazai találatból kettô fûzôdik a nevéhez, azaz sokat tett, hogy a Szeged kacérkodhasson az elôdöntôs szereplés gondolatával (Fotó: Mirkó István)

Térfélcsere után Komlósi törte meg a 12 perces gólcsendet: a hazaiak nehéztüzére nyolc méterről lepte meg a vendégek kissé elmélázó hálóőrét (2-1). Nem sokáig örülhettek Gyöngyösi András tanítványai, ugyanis a harmadik ferencvárosi fórt Katonás bevarrta. A harmadik szakasz hajrájában Nitsovits lépett elő főszereplővé. Az exszegedi pólós meglehetősen éles szögből úgy lőtt a bal fölsőbe, hogy a labda Barát kezét is érintette (2-3). Ami azt illeti, nem volt afféle kötelező időtöltés a záró negyed sem, melynek elején Pelle parádézott, míg nem Varga Péter bombájával szemben ő is tehetetlen volt. 24. perc, 3-3 - azaz még korántsem dőlt el, melyik alakulat került a lehető legközelebb a felsőházhoz.
Még azok után sem, hogy Éles nyolc méterről kilőtte a vendégek kapujának jobb fölső sarkát. A Ferencváros nem adta föl, és Létay révén egyenlített (4-4). Forrpontjához érkezett a "följutási rangadó", ugyanis 41 másodperccel az utolsó dudaszó megszólalása előtt Varga Péter is besuhintott egy emberelőnyt. Fél perc volt hátra, amikor a vendégek támadhattak létszámfölényben, ám Tóth Frank lövését Barát védte. Egyszersmind tisztázta a helyzetet. Ha az utolsó fordulóban az FTC-Domino és a Szeged- Szentes mérkőzéseken nem történik kisebbfajta csoda (a Domino és a Szeged az egyértelmű esélyes), úgy a csongrádiak folytathatják a küzdelmet az ország legjobb négy együttese között.
Mit érzett, amikor a hajrában elvállalta a fór értékesítését?
Varga Péter:
Ilyenkor nincs helye érzelmeknek, egy begyakorolt figurát játszottak rám a társak. Láttam, hogy Pelle középen helyezkedik, ezért habozás nélkül a jobb alsó sarkot választottam. Nagy kő esett le a szívemről, amikor a kapuban láttam a labdát.
Min múlott?
Nitsovits Tamás:
Óvatos derbin vagyunk túl, mindkét együttes nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre. Sajnos nem játszottunk jól, különösen az átlövésekben nyújtottunk gyenge teljesítményt.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







