Az NSO ajánlja:
Bajnoki menetrend 2004&
MK-menetrend 2004&
Bajnoki múlt, az eddigi győztesek
ING, férfi ob I, 2003&
"Ezt még akkor sem telefonon mondtam volna meg Dénesnek, ha nem írtam volna alá a szerződést az Újpesttel" - jelezte Varga Tamás, hogy számára a válogatottság szent. Olimpiai és világbajnokunk a hét elején repült haza Magyarországra, és a Margitszigeten előbb kettő plusz egy évre elkötelezte magát az UTE-hez, majd az uszoda aulájában találkozott Kemény Dénes szövetségi kapitánynyal, s bejelentette: ezen a nyáron nem tudja vállalni a fellépést a nemzeti csapatban. Előbb ez utóbbi döntéséről kérdeztük a kétméteres kolosszust.

Varga szeretné kifújni magát (Fotó: Czagány Balázs)

Varga szeretné kifújni magát (Fotó: Czagány Balázs)
Elvben persze kipihenhetné magát az április elején véget érő olasz bajnokságot követően, ám Varga szerint - aki egy súlyos betegség miatt négy évet már kihagyott 1997 és 2000 között - a három hét nem lenne elég. "Úgy gondolom, a sérülés határán állok, s nem akarom megkockáztatni, hogy akár a hátamnak, akár más testrészemnek baja essék. Akármennyire is fáj, hogy kimaradok az idei szezonból, ebből a csodálatos csapatból, abból a fantasztikus szeretetből, amely a szurkolók jóvoltából övez bennünket - meg kellett lépnem ezt. Még szeretnék vízilabdázni, szeretnék ott lenni Pekingben, ezért nem vállalom a sérülés rizikóját. A hazaköltözés sok macerával jár, arról nem is beszélve, hogy Dénest és a srácokat sem akartam átverni, azaz belevágni az edzésekbe, majd május végén azt mondani, nem bírom."
Úgyhogy marad a kisebb megterheléssel járó Olasz Kupa júniusig, két hónap pihenés - aztán felkészülés az Újpesttel. Ami azért többeket meglepett.
"Először novemberben beszéltem velük, akkor csak meghallgattam őket, decemberben viszont már komoly ajánlatot tettek, januárban pedig úgy döntöttem, hazatérek. Rendkívül szimpatikus csapatnak találtam az Újpestet, az edzővel, Petrovics Matyival megbeszéltük, mi az, amiben én segíthetek, ő is vázolta az elképzeléseit, amelyek egyeztek az enyéimmel. Azaz tökéletes a találkozás, támogatójuk, Szöllősi Tamás jóvoltából pedig az anyagiakkal sem lehet probléma."
Varga ürügyén persze illik rákérdezni még egy dologra, elvégre a Vasas pólósaként lett az, aki. "Nagyon nem csodálkozhat azon senki, hogy nem igazán jött szóba ez a lehetőség. Az olimpia előtt nem hangoztattam, de ha előkerült, akkor elmondom: az a 2.7 millió forint, amit levontak tőlem a tavalyi bajnokság végén, szerintem jogtalanul, mély nyomokat hagyott bennem. Igaz, ez még talán belefért volna - csakhogy minden esztendő végén Angyalföldön tartanak egy ünnepséget azoknak a sportolóknak, akik dicsőséget hoztak a klubnak és a kerületnek, erre azonban sem engem, sem Kásás Tomit, sem Madaras Norbit nem hívták meg, pedig mi a Vasas színeiben győztünk Athénban. Hát, ezután talán megértik, miért döntöttem úgy, ahogy."
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





