Mesteredző a jubileumok jegyében

A hatvanas években a Szolnoki Dózsa pólósai számítottak a régió legnépszerűbb csapatának. Több ezren látogatták meccseiket, nemritkán pótlelátókat kellett elhelyezni a Dami nagymedencéje köré, söröshordókra rakták a pallókat, onnan nézték a drukkerek az izgalmas összecsapásokat. Több mint négy évtized telt el azóta, hogy a szolnokiak megszerezték hatodik bajnoki címüket, azóta nem termett babér számukra.
Urbán Lajos is tevékeny részese volt annak az időszaknak, gólkirályi címet is szerzett a pontvadászatban - igaz, ezt a címet néhány évvel később, 1970-ben szerezte, amikor 39 gólt vágott az ellenfelek kapujába. A sorok olvasásakor nyilván mindenki arra gondol, hogy egy gólerős center után kapkodnak a szövetségi kapitányok, az ő esetében azonban nem így történt. Bár rendre beválogatták a keretbe, jelentős világversenyre nem jutott ki.
"Edzőtáborokban, előolimpián rendre ott voltam a keretben, ám gyökeret verni igazából nem tudtam - emlékszik vissza a történtekre. - Csalódások is értek, volt, hogy Rajki Bélától úgy köszöntünk el, hogy majd felhív, és közli velem a további programot, ám én csak a Népsportból tudtam meg, hogy kimaradtam az utazó csapatból. Ettől függetlenül nem csüggedtem, hiszen Szolnokon a társaimmal együtt mindent elkövettünk a jó eredmények érdekében. Ha bajnoki címet nem is nyertünk többször azzal a gárdával, a Magyar Népköztársasági Kupában kétszer szereztünk aranyérmet. Közben tanultam, készültem a civil életre és az edzői pályára. Alig múltam 31 esztendős, mikor Kanizsa Tivadar tragikus halálát követően a felnőttcsapat kispadján találtam magamat. Mindez 1975 őszén történt. Nem szerepeltünk roszszabbul, mint az előző esztendőben, ám a következő évadban már nem én feleltem a felnőttek szakmai munkájáért. Az utánpótlásnál kaptam feladatot, szinte mindegyik korosztálynál megfordultam."
A szolnoki egyesület és a szövetség ajánlotta őt a mesteredzői címre, amelyet 1991-ben vehetett át. Szövetségi edzőként az utánpótlás-válogatottaknál ért el szép sikereket, többek között kétszer szerzett Eb-aranyérmet a magyar ifiegyüttes, emellett junior világbajnoki ezüst- és bronzérem is kísérte Urbán Lajos munkáját. Később nemcsak az edzőséggel próbálkozott, hanem két esztendeig a klubvezetői teendőket is ellátta Szolnokon. A kilencvenes évek végén azonban nem tartottak igényt a munkájára, ezért Ceglédre tette át székhelyét, és tanítványai feljutottak a legmagasabb osztályba. Az ezredfordulón aztán visszatért a szolnoki klubhoz, és bár fél évre kérték fel a felnőttcsapat szakvezetőjének, három esztendeig tartott az együttműködés. A felnőttek mellett az utánpótlás minden gondja-baja rászakadt, de sikerrel birkózott meg az akadályokkal, tavaly nyár óta pedig csak a fiatalokért felel.
Hogy meddig marad a kispadon?
"Erre a legjobb példa Hasznos Pista, aki még hetvenöt évesen is foglalkozott a fiatalokkal. Azt vallom, érdektelenül semmit sem érdemes csinálni, amíg szükség van rám, dolgozom" - jelentette ki a kiváló szakember.

Kedvenc csapatok
Urbán Lajos vállalkozott arra, hogy összeállítson két kedvére való All Star-csapatot. Ami a vele együtt szereplőket illeti, a Boros Ottó (Szegedi Kázmér) - Pintér I István, Pintér II István, Kuczora Ferenc, Kanizsa Tivadar, Koncz István, Urbán Lajos gárdára esküszik. Ha pedig tanítványai közül kell választania, akkor a Hegyvári Sándor - Kiss Zoltán, Bíró Viktor, Varga Tamás, Varga II Zsolt, Hegmann György, Hegyvári György összetételű alakulat mellett teszi le a garast.