Csak helyzetekig jutott a Domino

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.11.24. 23:10
Címkék
Az egyre jobb formába lendülő Dominót fogadta az Euroliga nyitó napján az olasz bajnokság első - hatfordulós - szakaszát százszázalékos teljesítménnyel letudó Brescia.
Jó előjelnek foghattuk fel, hogy a sorozat selejtezőjének első körében a Fradi csak hosszabbítás után kapott ki a legutóbbi olasz harmadik helyezettől, a második fordulóban pedig a Vasas legyőzte 6-4-re Zoran Musztur együttesét. Gondoltuk, a címvédő Domino sem adja alább döntetlennél, ráadásul a tavalyi rossz rajtot is el akarta kerülni Kovács István együttese.
Ehhez képest nehézkesre sikeredett az első negyed, ám a kétgólos hátrányt sikerült semlegesíteni, sőt vezetést szerezni a következő felvonásban. Az Olaszországban igazán otthonosan mozgó Benedek két, illetve Biros egy találatára egyetlen hazai válasz sem érkezett, ám senki sem számított arra, hogy több magyar gólörömnek már nem lesznek szemtanúi a nézők. A Domino 3-2-es vezetésénél egymás után két emberelőny maradt kihasználatlanul (pedig felállt a Honvéd a bresciai kapu előtt), ezenkívül egy elrontott ziccert is felírhattunk a lőlapra. A sikertelen próbálkozások megbosszulták magukat, így például 4-3-as hazai előnynél is kihasználatlanul maradt egy vendégfór.

Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004&

Férfiak:
Euroliga 2004-2005
LEN-KUPA

Domino-BHSE
A végén hiába fordulhatott le többször is a Domino, a gól nélkül végződő akciókból rendre visszakontráztak Fiorentiniék, és az utolsó negyedben fölényessé tették győzelmüket. A játék képe alapján túlzott a különbség, ám a tény attól még tény: az idén sem sikerült két ponttal gyarapodni az első fordulóban.


Mi döntött?

Kovács István, a Domino edzője: "Az, hogy három kettes vezetésünknél egymás után két fórt is kihagytunk. Ha valamelyiket értékesítjük, pszichikailag egészen más a mérkőzés, kapkodnia kellett volna a Bresciának. Így viszont nekünk kellett rohannunk az eredmény után."
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
1 perce

„Mi voltunk a jobbik csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
3 perce

A philadelphiai kánikula a meccshangulatra is rányomja a bélyegét

Foci vb 2026
9 perce

Marokkó a vb-k afrikai nagyágyúja; Brahim Díaz bőkezűen osztogatja a gólpasszokat

Foci vb 2026
17 perce

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
36 perce

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
42 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
45 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik