Az utolsó negyedben dőlt el

Vágólapra másolva!
2004.11.19. 22:55
Címkék
A Magyar Kupa elődöntőjében elszenvedett 14-13-as vereség miatt akadt törlesztenivalója a Dominónak, amely a bordatörött Kovács Olivér és a tüdőgyulladással bajlódó Tóth Márton nélkül szállt vízbe az Eger ellen. A vendégeket viszont busszal érkező szurkolók kísérték el, becsempészve némi hazai hangulatot a többnyire rózsaszínben pompázó uszodába.
A hevesi gólszerzés is rózsaszín álomnak hatott, hiszen öt és fél percet kellett arra várni, hogy eltalálják a kaput Nyékiék. Ekkor már 1-0-ra vezettek a hazaiak, miután a 4. percben a négy a három elleni akciót kihasználva Szívós avatta fel Szécsit. Meglepetésre az első negyedben egyetlen kiállítás sem született, igaz, 46 másodperccel a vége előtt a vérző Várit Pajánnak kellett váltania.
A következő felvonásban is sokáig húsz másodperces büntetés nélkül telt az idő, pedig rendesen cibálták egymást a játékosok - Gór-Nagy például mindenhová követte a szünetben beálló Molnárt. De nem volt anynyira éber, hogy a válogatott centere ne tudta volna becsavarni a labdát a kiúszó Szécsi által árván hagyott kapuba. Ekkor a felvonás felénél jártunk, és továbbra sem jegyezhettünk fel emberelőnyt!
Végül tizenegy és fél perc elteltével Vári szabálytalansága törte meg a fórhiányt, ám Nyéki csak a kapufát találta telibe. Megjegyzendő, az Eger alig jelentett veszélyt a hazai ketrecre, amit Molnár gólja után nem is olyan sokkal Kis Gábor szép egyéni alakítással igyekezett cáfolni. A Honvéd azonban válaszolt: Biros és Fodor kapufái után Paján betuszkolta a kipattanót (3-1).

Fodor Rajmund passzolni készül, Nyéki Balázs (jobbra) pedig a vizet is segítségül hívta, hogy a honvédos ne tudja felmérni a helyzetet (Fotó: Mirkó István)
Fodor Rajmund passzolni készül, Nyéki Balázs (jobbra) pedig a vizet is segítségül hívta, hogy a honvédos ne tudja felmérni a helyzetet (Fotó: Mirkó István)
Fodor Rajmund passzolni készül, Nyéki Balázs (jobbra) pedig a vizet is segítségül hívta, hogy a honvédos ne tudja felmérni a helyzetet (Fotó: Mirkó István)
A szünetben rövid ideig ápolt Paján (kitörött a foga) menet közben üzent a már csoportba verődő, taktikát megbeszélő egrieknek, ám szerencsére nem durvult el a találkozó. Ellenben egyenlített az Eger: Matajsz, majd látványos húzással Hegedűs mattolta Gergelyt. Sőt megúszott a Brendon, mire a bírók kontrát fújtak, ennek következtében létszámfölény alakult ki a túloldalon, és Molnár ellen már tehetetlennek bizonyult az addig szinte kottából védő Szécsi. A hátralévő két és fél percben nem esett gól, így 4-3-nál úszott a labdára Szívós, aki negyedszer is győzött az úszóversenyben.
A záró játékrész első percében négy kihagyott hazai fór után az ötödiket értékesítette Biros. A hevesiek már hét perc óta nem lőttek gólt, amikor Szívós az egész uszodát tapsra ragadtatta - a neki szánt labdát lábbal halászta ki Czigány orra elől, befordult vele és 6-3-ra módosította az állást. Az egri gólszegénységet látva eldőltnek tekinthettük a mérkőzést, pláne amikor másfél perccel a vége előtt Kiss Gergő is beköszönt jobbról.
Dabrowski még a kapufára húzott egy fórt, aztán elkönyvelhettük: erősebb a Domino.

Miért bizonyult gólszegénynek együttese?

Gerendás György, az Eger edzője: "Hogy miért volt ennyire gólszegény a Honvéd? Megjegyezném, nyolc támadásunk közben vették el tőlünk a labdát a bírók, ami azt jelenti, hogy egynegyednyit támadhatott az ellenfél. Ráadásul 3-3-as állásnál, négy a három elleni megúszásunknál is kontrát ítéltek a játékvezetők, ami nagyban befolyásolta a mérkőzést, hiszen mindjárt utána a Honvéd lőtt gólt."

Miért éppen 3-3 után lódultak meg?

Kovács István, a Domino edzője: "Ebben az erőszakos játékban jól megálltuk a helyünket. Sajnos Pajánt már nem tudtam használni a harmadik negyedtől, később Vári is kipontozódott, ami megnehezítette a helyzetünket. Csak dicsérni tudom játékosaimat, hiszen profi módon, erőszakosan játszották végig a meccset. A sérülés benne van a játékban, de kell, hogy retorziója legyen."
Legfrissebb hírek

Továbbra is pont nélkül Ádám Martin volt csapata a klub-vb-n

Klub-vb
6 perce

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
27 perce

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
27 perce

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
7 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
7 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
7 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
8 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik