Egri bosszú a kupadöntőért

2004.11.06. 23:35
Címkék
"Mindenkit meglepett a Vasas pénteki győzelme a Domino ellen, de ez nem változtat a taktikánkon. A hétközi, Volgográddal vívott edzőmeccsek jól szolgálták a felkészülésünket, így bizakodó vagyok" - nyilatkozta Gerendás György, az egriek vezetőedzője.











A kupadöntő visszavágója (az MK-fináléban a Vasas nyert) volt hivatott eldönteni, hogy egy maximális erőbedobással lejátszott győztes csúcsrangadót követően lehet-e ismételni a másik nagy rivális otthonában. A szurkolótáborok hangos párbaja jó felvezetése volt a rangadónak, annál kevésbé volt örvendetes, hogy az eredményjelző óra ismét rakoncátlankodott.
Parádésan kezdte az Eger a találkozót, Kiss Csaba szemtelen találata után Szécsi Zoltán percei következtek. Három Vasas-előny és egy négyméteres maradt kihasználatlanul, míg a másik oldalon Gór-Nagy kapáslövéseivel szemben tehetetlen volt a piros-kékek hálóőre. A Vasas kínos gólcsendjét Hesz Máté törte meg. Az Eger jól szervezte meg védelmét, gyors mozgással semlegesítve Steinmetz Ádámot. Az eseménydús második negyedben az előnypárbajból az egriek jöttek ki jobban, Nyéki Balázs háromszor is eredményes volt, így négygólos előnnyel fordulhattak a hevesiek. A harmadik felvonásban Nyéki folytatta a gólgyártást, a vendégeknél Gombos volt aktív, de ezzel csak a felzárkózásukat segítette a vendégeknek.

Weszelovszky László vezetésével az Eger újítani tudott a felzárkózni látszó Vasas ellen a harmadik negyedben (Fotó: Farkas József)
Weszelovszky László vezetésével az Eger újítani tudott a felzárkózni látszó Vasas ellen a harmadik negyedben (Fotó: Farkas József)
Weszelovszky László vezetésével az Eger újítani tudott a felzárkózni látszó Vasas ellen a harmadik negyedben (Fotó: Farkas József)
A hazaiak Weszelovszky révén folytatták fantasztikus sorozatukat, a kilencedik előnyüket is könyörtelenül kihasználták, így a 10-5-ös előnnyel kezdődő negyedik játékrész már egri jutalomjátékot ígért - de a Vasas küzdeni tudása másképp alakította a játék képét. Varga Dániel és Steinmetz Barna góljait követően Gerendás György, a hazaiak mestere elvesztette a fejét, s addig reklamált (úgy vélte, több mint 20 másodperc után engedték vissza kiállított játékosát), hogy végleg távoznia kellett a kispadtól. Forrt a víz a medencében, a Brendon arra ügyelt, hogy tetemes előnyéből kettőt megőrizzen a mérkőzés végéig. A jó színvonalú találkozón végig a hazaiak akarata érvényesült, így megérdemelt a sikerük.

Minek köszönhető a kiváló előnykihasználás?
Nyéki Balázs, a mérkőzés legjobbja:
Elsősorban a sok gyakorlásnak. Örülök, hogy sikerült visszavágni a kupadöntőben elszenvedett vereségért. Minden előnynél azt éreztem, hogy olyan tartás van a csapatban, hogy szükségszerű következmény az újabb gólunk. Döntő volt, hogy Szécsi Zoltán vezérletével rendkívül jól védekeztünk, amiből igazán lehetett építkezni.

Nem tudott felpörögni a Vasas. Miért?
Földi László, a Vasas trénere:
Úgy érzem, nem voltunk gyengék, mindent megtettünk, amit lehetett a Honvéd elleni fárasztó mérkőzést követően. Amit pénteken sikerült értékesítenünk, az most a döntő pillanatokban hiányzott.

Szavazás

Férfi pólódöntő: Honvéd-Vasas. Mit vár?

---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
16 perce

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
18 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
20 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
25 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
40 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
58 perce

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
58 perce

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik