FTC: dicséretes második hely

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.10.03. 20:56
Címkék
A Brescia ellen hosszabbítás után 7-6-os vereséget szenvedő FTC nem sokat pihenhetett, hiszen a szombat este nem sokkal háromnegyed 10 előtt véget érő találkozót követőn fél nappal újra vízbe kellett szállniuk játékosainak. Ráadásul keménynek ígérkező derbivel fejezték be az ötnapos selejtezőtornát, hiszen a szintén hat ponttal álló, ugyancsak a második helyre törő Galatasaray várt rájuk, Vincze Balázzsal a soraiban.
Nos, a fél nappal korábbi küzdelem rányomta bélyegét a zöld-fehérek teljesítményére, csak az első negyedben háromszor kellett ziccerben hárítania Pellének. A sors fintora, hogy éppen a hálóőr rossz kidobása miatt csípett labdát Okman, és be is ejtette azt a Fradi kapujába.
A gyenge közepes pezsgés nem változott a második negyedre sem, mígnem a házigazda két fór segítségével (Nitsovits, illetve Katonás), közte egy előny lejárta után közvetlenül elért találattal (Binder) meg nem iramodott. Pelle Beskardesler húzását is ártalmatlanította, ám a törökök ötödik fórukat már gólra váltották Gulsoy révén (3-2).
A harmadik negyedre nem tért vissza Nitsovits, akinek még a Brescia elleni derbin felrepedt a szemöldöke, s most, a második játékrész végén újra összeütközött a kobakja, ezúttal egy törökével. A negyed utolsó előtti percében jöhetett vissza egy gyors műtétet követően, addig pedig sok minden történt. Például több rossz passzt láthattunk a Fraditól támadásban, s bár Bánhidy előnyben elért találatával 5-3-ra alakult az állás, a Galata még ebben a felvonásban egyenlített. Vincze távolról mattolta Pellét, majd Pejcsics öt másodperccel a dudaszó előtt volt eredményes. Vagyis mindent elölről kellett kezdeni.
Az utolsó negyedben Létay gyönyörű kapáslövésének tapsolhattunk, ám a hirtelenjében játékkedve csúcsán járó Pejcsics kapufás ejtéssel lohasztotta le a hazaiakat. Ennél nagyobb gondot okozott, hogy egy visszaúszásnál Katonásnál láttak szabálytalanságot a bírók, mire a Fradi játékosa kommentárt fűzött az ítélethez. Schwartz jelezte is, hogy végleg cserével állítja ki a magyart. Ekkor eldőlt, csak ifit tudna becserélni Bíró Attila, azaz a végkimerülés fenyegette a hazaiakat. Létay és Pejcsics megmozdulásával (mindkettő fórban történt) 7-7-re módosult az állás, sőt, a Galatának előnyben adódott lehetősége a vezetés megszerzésére. Nem sikerült neki, mert a fórkihasználása csapnivaló volt az egész meccsen, Takács pedig - 33 másodperccel a lefújás előtt - második nagy hatótávolságú bombájával vette be Darnel ketrecét. Mindössze 16 szekundum maradt hátra, amikor a törökök megkapták 12. előnyüket, s a változatosság kedvéért ezt is elrontották.

Az NSO ajánlja:

A 2004&
A Fradi tehát megkaparintotta a második helyet, a csoport élén pedig a százszázalékos, 2003-ban olasz bajnokságot és LEN-kupát (nem BL-t, ahogy azt korábban írtuk) nyerő Brescia végzett.

Miért ment ilyen nehezen?
Pelle Balázs: Még a Brescia elleni meccset sirattuk, hiszen öt ötnél sanszunk volt a győzelemre. Nagyon kevés időnk maradt a pihenésre, az, hogy nyolcan játszottuk végig a négy negyedet, és a két ráadás játékrészt, sokat kivett a csapatból. Látszott, hogy fáradtak vagyunk, ennek tudható be az a száz hiba, amit elkövettünk. Szerencsére volt egy Takácsunk, aki el merte vállani a lövést a végén. Összességében szépnek mondható a második helyünk.

Pejcsics (6) nagyon belejött a végére, ám Nitsovits és társai kiharcolták a minimális gyôzelmet (Fotó: Mirkó István)
Pejcsics (6) nagyon belejött a végére, ám Nitsovits és társai kiharcolták a minimális gyôzelmet (Fotó: Mirkó István)
Pejcsics (6) nagyon belejött a végére, ám Nitsovits és társai kiharcolták a minimális gyôzelmet (Fotó: Mirkó István)
---- G ---- G
Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
7 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
9 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
10 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
15 perce

Bő tíz perc alatt négyet vágva a norvégok szinte kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
18 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
19 perce

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
27 perce

ATP-vb: Alcaraz sima győzelme világelsőséget ért, De Minaur is továbbjutott

Tenisz
35 perce
Ezek is érdekelhetik