Vesztett, de keményen harcolt a Ferencváros

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.10.02. 23:03
Címkék
A csoport két százszázalékos együttese találkozott a negyedik játéknapon, mégsem várhattuk el a Fraditól, hogy legyűrje a Bresciát.





A két évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-győztes olaszok egyértelműen favoritként indultak neki a tornának, amit bizonyítottak is első három mérkőzésükön. Noha a két horvát válogatott, Hinic és Barac, valamint az olasz válogatott Binchi is hiányzik a budapesti delegációból, nem a házigazda számított esélyesnek.
"Igyekszünk szoros meccset játszani" - mondta Bíró Attila, az FTC szakvezetője.
Pelle Balázs tisztes helytállásról beszélt, s arra a kérdésre, hogy abban mi van benne, ezt válaszolta: "Minden…"
Rögtön látszott, hogy Calcaterrával lesz a legnagyobb gond: a center nyitotta meg a gólok sorát, ráadásul sorra állították ki róla a zöld-fehéreket. Katonás egyenlíthetett volna, ám a Bindernek megítélt négyméteresnél egy pillanatra kicsúszott a kezéből a labda, igazítania kellett - így viszont nem lőtte el egyből (ez szabály) a labdát, utána pedig minden mozdulat már feleslegesnek bizonyult. Ha már ő nem, előnyben Bánhidy egyenlített, több gól már nem is esett a nyitó negyedben.
A másodikban Pelle hozta a héten mutatott remek formáját, védései nagyban hozzájárultak, hogy az olaszok nem tudtak meglódulni. S ha már így történt, Létay fórban megszerezte a vezetést, amelyet még ugyanabban a percben - a kilencedikben - Calcaterra húzással, ugyancsak előnyben semlegesített. Edzője jutalomból kihívta pihenni, a továbbra is friss Deni Fiorentini pedig megúszásból növelte háromra az olasz gólok számát.
A Fradi brusztolt, ahogy csak tudott, védekezésben nem lehetett panasz rá, a támadásban azonban több hiba is becsúszott. Mindebbe belejátszott, hogy a korábbi meccseken brillírozó Katonás ezúttal halványabban pólózott. Létaynak viszont most nagyobb szerencséje volt a lövésekkel, így a 18. percben Gerini mögé varázsolta a labdát. A tisztes helytállás tehát megvalósulni látszott, még ha Mangiante meg is szerezte a vezetést a Bresciának (3-4).
Az utolsó negyedben Takács és Goran Fiorentini találataival alakult 4-5-re az állás, Katonás pedig felhasználta az addig spórolt muníciót és irtózatos gólt lőtt 54 másodperccel a vége előtt. Sőt, a legvégén fórban adogathatott a Fradi, ám kimaradt az előny, így következhetett a hosszabbítás, csak úgy, mint a Kranj ellen.
Így is erőn felül teljesített a zöld-fehér gárda, hát még Pelle, aki éppen a hosszabbításban lehetett a legmérgesebb: már 5-6-nál Csirics úgy kilenc méterről ejtett a hálóőr mögé, egyúttal veszni látszott a meccs. Katonás azért még bepiszkált egyet, így eggyel nyertek csak az olaszok. A végeredmény azonban felér egy győzelemmel a jelenlegi Fradi számára.

Min múlott?
Bíró Attila: - Elsősorban a kispadunk rövidségén. Támadásunkra nemcsak az összeszokatlanság, hanem a fáradtság is rányomta bélyegét. Pelle újra hozta remek formáját, a Brescia ellen hosszabbításos mérkőzésen hét gólt kapni igencsak jónak mondható.
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
7 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
12 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
15 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
16 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
42 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
46 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik