Kinek felkészülés, kinek megméretés

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.09.24. 21:25
Címkék
Tavaly ilyenkor azt írtuk, hogy a zsúfolt versenyprogram miatt csak az olimpia után derülhet fény a 2003-2004. évi vízilabdaidény férfi kupagyőztesére.
Nos, a magyar válogatott megvédte olimpiai címét, így mindjárt le is szögezhetjük: érdemes volt eltolni a Magyar Kupát, meglehet, az így megspórolt energia kellett ahhoz, hogy Kemény Dénes fiai fordítsanak a finálé negyedik felvonásában.
A megkésett kupasorozat amúgy egy hete vette kezdetét, amikor a másod- és harmadosztályú csapatok harcoltak egymással a selejtezőben, és a négy csoportgyőztes csatlakozott az elmúlt idény 12 ob I-es gárdájához. Iziben meg is történt a középszakasz sorsolása, s mindjárt szemet szúrt, hogy az A-csoportban, Szegeden várhatjuk a legádázabb küzdelmet. Legalábbis ha abból indulunk ki, hogy a bajnoki dobogót szem előtt tartó Vasas, Szeged, UTE, FTC négyesből az előbbi három a Tisza-parti városban néz egymással farkasszemet, és tudomásul kell venniük, csak ketten juthatnak be a negyeddöntőbe.

Az olimpiai bajnok Steinmetz Ádám (balra) Athén után Szegeden megy ismét medencébe
Az olimpiai bajnok Steinmetz Ádám (balra) Athén után Szegeden megy ismét medencébe
Az olimpiai bajnok Steinmetz Ádám (balra) Athén után Szegeden megy ismét medencébe
"Már most itt a lehetőség, hogy megmutassuk: számolni kell velünk a bajnokságban - kezdte mondandóját Gyöngyösi András, a Szeged-Beton szakvezetője. - Számunkra nem felkészülés lesz a torna, mint ahogy mások hangoztatják. Helyzetünket megnehezíti, hogy a Vasassal és az UTE-vel egy napon csapunk össze, ugyanakkor mellettünk szól a hazai pálya."
A bajnoki ezüstérmes Vasasban nyolcan maradtak az elmúlt idénybeli szűk keretből, egyúttal felvetődött a kérdés: vajon a Domino olimpiai bajnokaihoz hasonlóan Steinmetz Barnabás és Steinmetz Ádám sem száll vízbe?
"Mindketten játszani fognak - szögezte le az edző, Földi László -, Barna már az elmúlt héten edzegetett egy kicsit. A BVSC-től igazolt, a junior Európa-bajnokságról hétfőn hazatérő Kállay Márk csütörtökön dolgozott először velünk. A Magyar Kupa számunkra felkészülési állomás lesz, nem leszünk a csúcson, de ettől függetlenül bízom a továbbjutásunkban."
A Steinmetz testvérek nem hagyják ki a kupát, ellenben Nagy Viktor és Varga Dénes biztosan nem húzza fel a piros-kékek sapkáját. Az ifjú kapusfenomén szerződtetése a BVSC-től továbbra is húzódik, Vargát pedig december 31-ig szerződés köti az UTE-hez, az angyalföldiek pedig nem akarnak annyit fizetni érte, amennyit a lilák kérnek.
Ezzel meg is érkeztünk az UTE-hez, amely öt pólóssal képviseltette magát az Eb-bronzérmes juniorválogatottban. Közülük az említett Varga, valamint Kotszidisz Nikolaosz hagyja ki a szegedi megméretést, míg Bisztritsányi Dávid, Debreczeni Balázs és Máthé Balázs már a héten átmozgatta magát a Hajósban. Röviden a többiekről. A B-csoportból az olimpiai bajnokait nélkülöző csonka Domino és a Brendon ZF-Eger, a C-ből a Legrand-Szentes és a BVSC, míg a D-ből a Szolnoki VSC és a Betonút-FTC negyeddöntőbe kerülése jósolható.

Magyar kupa, férfiak
Középszakasz. A-csoport (Szeged): Szeged-Beton VE, Vasas-Plaket, Ceglédi VSE-Geosaurus, UTE-VB Leasing. B-csoport (Eger): Brendon ZF-Eger, Domino-BHSE, Szent István Egyetem-Ybl SE, OSC-British Knights. C-csoport (Szentes): Legrand-Szentesi VK, BVSC, MAFC Correct Club, BWT-Bánki VSE. D-csoport (Szolnok): Szolnoki VSC, Betonút-FTC, TVSK Békéscsaba, PVSK-TÁSI. A csoportok első két helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe.
Legfrissebb hírek

A korábban is alkalmazott taktikával „cserkészi be” Huijsent a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
53 perce

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
1 órája

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
1 órája

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
1 órája

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
2 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
2 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik