Bereczki a Lazióban folytatja

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.08.05. 22:46
Címkék
Bereczki Miklós és Sugár Sándor két fülén megragadva cipeli az öltöző felé az Euroliga-serleget, mögöttük a Domino többi győzője.&
Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

A kép május 29-ről villan be, a négyszeres bajnok két rangidőse életkora okán állhatott a sor elejére, no meg akkor már (hangosan) suttogták, hogy ők ketten nem lesznek tagjai a Honvéd új idényben harcba dobandó csapatának. Sugár meccs utáni nyilatkozata ("Így szép befejezni!") egyértelműen vetítette előre a jövőt, míg Bereczki szavaiban benne volt a folytatás lehetősége. A kérdés csak az volt, hogy hol.
Nos, immár választ kaphatunk rá, hiszen a piros-fehérek bekkje Olaszországban játszik tovább, mégpedig Tóth Frank eddigi együttesében, az A1-ligába most feljutó Lazióban.
"A Lazio tavaly kiesett, most feljutott az élvonalba - kezdte együttese bemutatásával Bereczki. - Egy plusz egyéves szerződést kötöttem, ami azt jelenti, hogy ha bennmarad a csapat az első ligában, további egy idényre automatiusan szerződtetnek. A Domino nem tartott rám igényt, de mert teljesen egészséges vagyok, úgy éreztem, még hasznára lehetek valamelyik csapatnak. Tizenöt év után távozom, én vagyok az egyetlen olyan játékos, aki közvetlenül megszűnése előtt a klasszikus Honvédban is pólózott."
A kőkemény védő 1996-ban és 1997-ben már megfordult Itáliában, az A2-ligás Bergamót segítette, olyannyira, hogy a második vonal gólkirályaként ünnepelték. Az újonc Lazio már korábban szerződtetett egy légióst a horvát Brkic személyében, de egy amerikai center igazolását is tervbe vették a vezetők.
Arra a kérdésre, hogy elbúcsúztatták-e már a Dominónál, Bereczki nemmel felelt. Ellenben öt napja megnyerte sorozatban negyedik strandvízilabda-bajnoki címét, s a Domi-
no utánpótlásedzőjeként az
1990-es korosztály csapatával még részt vesz Kassán és Vrutkyban egy-egy nemzetközi tornán. A tréneri munkáját természetesen szüneteltetnie kell az ősztől, mint ahogy játékvezetőként (női élvonalbeli és utánpótlásmérkőzéseken dirigált az elmúlt szezonban) sem vállalhat munkát a hazai medencepartokon.
Legfrissebb hírek

A Zalaegerszeg argentin ügyvezetője szerint Messiék ismét világbajnokok lehetnek

Foci vb 2026
6 perce

Gólja után Haalandról nevezték el a norvég kislányt

Foci vb 2026
13 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
15 perce

Várkonyi Bence a Qarabagnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

Nővérének adta mezét Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
27 perce

Szalah egyiptomi gólrekordot dönthet a mai első meccsen

Foci vb 2026
32 perce

Kapitánya gólrekordjának megdöntésére készül Mohamed Szalah

Foci vb 2026
41 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
53 perce
Ezek is érdekelhetik