Az NSO ajánlja:
Faragó Tamás válogatottja
Valamennyi rivális nemzetközi tornával a háta mögött érkezett Long Beachre, az első alkalommal életre hívott női Világliga-torna helyszínére a házigazda amerikaiak, az olaszok, az oroszok és a görögök egymással meccseltek La Jollában, az ausztrálok pedig Nancyban oktatták a mezőnyt.
Ehhez képest a magyarok 18 nap közös tréning után utaztak el Kaliforniába, s legfeljebb a KSI fiúcsapatával próbáltak mérkőzéshelyzetbe kerülni a Komjádiban. Vagyis a vázolt háttér ismeretében csaknem a maximumot hozta ki magából Faragó Tamás együttese, amely első csoporttalálkozóján még vereséget szenvedett Olaszországtól, aztán hosszú veretlenségi sorozatot indított el, beleértve a finálét is. Hiszen a döntőben sem veszített a hazaiak ellen, ám Guy Baker lányai ötméteresekkel (nem tévedés, ez dívik a Világligában) elnyerték a 40 ezer dolláros fődíjat, míg a mieink a másodikat megillető 30 ezerrel a zsebükben térhettek haza.
Mesterséges módon kiváltott katarzisok
– Énekli a slágert, miszerint: "Álmaimban Amerika visszainteget…"?
– Már nem olyan Amerika, mint volt. Négy-öt éve jártam arrafelé legutóbb, de azóta is változott. Mintha felfedezték volna a szocializmust és a proletárdiktatúrát – s nagyot nevet a telefonba Faragó.
– Bővebben is ki tudná fejteni?
– Inkább nem, legalábbis az újságban nem. Amúgy is a pólóra koncentráltunk Long Beachen.
– Nem is akárhogyan. Amellett, hogy dollártízezreket keresett a csapat, mivel gazdagodott még a tornán?
– Egy kicsit visszamennék a februári olimpiai selejtezőig, amely alapján igen egységes, harmonikus, fizikailag és taktikailag is összerakott csapatnak minősítették a magyart. Azóta viszont eltelt három-négy hónap, s a felkészülés elején amolyan hakninak indult a Világliga – ezért is erőltettem közvetlenül a megérkezésünk után az amerikaiak elleni félhivatalos meccset. Majd jöttek a hivatalos találkozók, s előjöttek azok a hiányosságok, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, de néhány, mesterséges módon kiváltott katarzis után azért minden a helyére került.
– Gondolom, a pszichológusokat megszégyenítő húzásaira utal, így például Pelle Anikó lelátóra száműzésére az első meccs után. Tényleg csak Pellénél hiányolta a tüzet vagy vele csak példát statuált?
– Nem szeretem azt a szót, hogy: statuál… Miután a konfliktuskerülő magatartás is sok feszültséggel jár, inkább amondó vagyok, hogy legyen összeütközés, amely valóban előrevisz. Én provokáltam a helyzetet. Nem először hangoztatom: mindent megbocsátok, és mindenre emlékszem, vagyis nem haragszom, de nem is felejtek.
– A Pelle-féle eset volt a legszembetűnőbb. Milyen egyéb provokációt követett még el?
– Például amikor három kapust neveztem a Kanada elleni meccsre, s ezzel újraírtuk az irodalmat. Ahhoz, hogy Sós Ildi a torna legjobb kapusává váljon, kellett Horváth Patrícia és Tóth Andrea is. De például említhetném Primász Ágit, aki a világ egyik legjobb átlövője, mégis alig játszattam. Nagy egyéniség, de ha nem veszi fel a nemzetközi ritmust a hazai bajnokság után, hajlamos összezsugorodni a medencében, s arra várni, hogy majd csak megfeledkeznek róla, s akkor érvényesülhet. Ezt nem lehet megcsinálni válogatott szinten. ---- S ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik