Kásás helyett Földi az edző

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.06.07. 22:11
Címkék
Egyetlen Kásás sem marad a Vasas vízilabdacsapatában. Nincs egy hete, hogy az olasz Savona hivatalos nyilatkozatban kürtölte világgá Kásás Tamás szerződtetését, kedden pedig Markovits László, az angyalföldi klub ügyvezető elnöke jelentette be, hogy mégsem Kásás Zoltán irányítja a piros-kékek szakmai munkáját a következő idényben.
Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Mint emlékezetes, a Vasas háza táján az elvesztett bajnoki finálé után kezdődött meg az erjedés, s a totális szétrobbanástól a csapat együtt tartásáig mindenféle jövőkép szerepelt a skálán. A nagy repedések ifjabb Kásás és Varga Tamás Olaszországba szerződésével keletkeztek, hiszen az a variáció, hogy a játékosok megtartásával, egy visszafogottabb javadalmazási rendszer beiktatásával továbbra is csúcsokat ostromolhat a gárda, megdőlt. A pályafutását befejező Kósz Zoltánnal együtt három kulcsembernyi a hiány, és egyáltalán nem menne csodaszámba, ha az elvándorlás folytatódna.
Mindenesetre újabb fejlemény Kásás Zoltán elmenetele. A hivatalos közlemény szerint közös megegyezéssel jutottak erre az elhatározásra a felek, ám valójában a klub állt el a korábbi tervektől. "Kicsit kacskaringós úton hozták tudomásomra, hogy mégsem velem képzelik el a folytatást – kommentált az Olympiakosszal és a Becsejjel is Bajnokok Ligája-elsőséget szerző szakember. – Pénteken egyeztünk meg az anyagiakról, és a játékosokkal is közölték a hírt, hogy én leszek az edző. Kedden egy óra tájban aztán lejött a szigetre Markovits László, és közölte az új fejleményeket. Számomra érthetetlen az egész, még azután is, hogy az elnök úr hosszasan beszélt velem. Egyszerűen nem tudtam kivenni a lényeget a mondandójából, nem találtam benne olyan indokot, amely megmagyarázná a bejelentését."
A tény tehát az, hogy az angyalföldiek (bár éppen ők marasztalták) nem hosszabbítják meg Kásás Zoltán május 31-én lejárt szerződését, így a szakvezető nem tehet mást, igyekszik a válogatott olimpiai felkészülésére koncentrálni. Mint elmondta, nem tudja, miképpen alakul pályafutása, egyéb gondok is befolyásolják jövőjét.
Az angyalföldi vezetők egyúttal letették a voksot Földi László mellett, vagyis az új szezonban a szakosztály utánpótlását irányító 44 esztendős tréner ül le a Vasas kispadjára. Földi már dolgozott szakvezetőként a piros-kékek első csapatánál: a távozó Somossy Józsefet váltotta tavaly tavasszal, így a KEK-döntő visszavágóján és a bajnoki finálé valamennyi meccsén ő irányította a gárdát.
Legfrissebb hírek

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
7 perce

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
28 perce

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
43 perce

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
57 perce

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
1 órája

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
1 órája

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik