Oscar tudja, de nem mondja

A Domino azt tette, amit a Vasas is tett volna, a bizottságok pedig azt a döntést hozták, amit meg kellett hozniuk.
Az egészben az a leginkább felháborító, hogy ott volt a parton két játékvezető, továbbá két ellenőr (plusz a szabálykönyvvel elvben meghitt viszonyban lévő zsűritagok), és egyikük sem tudta, mi a helyes ítélet. Ráadásul nem az idő szorításában kellett volna határozniuk, a két negyed közti szünetben akár eszükbe is juthatott volna, mi a teendő.
Mesélik, az egyik ellenőr tisztában volt azzal, mit kellett volna ítélni, ám nem szólt. Mert nem kérdezték. Mint Mozartnál. Oscar tudja, de nem mondja. Ebben azonban semmi játékosság nincs. Azzal védekeznek, hogy nálunk az ellenőr nem delegátus, mint a nemzetközi színtéren, aki korlátlan úr – ők csak pontoznak. Ez utoljára Major Tamásnak állt jól a Ki mit tud?-ban – ez sport, ez a magyar vízilabda, mi volnánk a sportág elitnemzete, itt elvben egyfelé kéne húzni azt a rohadt szekeret.
Igen, hogy itt tartunk, az az egyéneknek köszönhető. Az is, hogy ennyi aranyérmünk van, és az is, hogy ma újrajátsszák a döntőt. Valaki mindig valamit jobban tud a másiknál. Valaki mindig meg akarja mutatni, hogy ő okos. Ravasz. Ha elért valamit, arra büszke, fent ül az oromzaton, onnan a Jóisten se szállíthatja le.
A bírói kar például független. Rendben. Igaz, a finom jelzésekre, hogy nem kellene-e tesztet írni évente – futballban a BLASZ III-ban is kötelező –, heves tiltakozás volt a válasz. Szerda este kiderült, mennyire uralják a szabályokat.
Lehet csűrni-csavarni, hogy miért pont náluk legyen rend, amikor… Hagyjuk. A konklúzió a siralmas: kapunk plusz egy mecscset, annak az összes extrafeszültségével, valamint tovább zsigerelődik a válogatott játékoskeretének nyolcvan százaléka. Az olimpia évében. Pedig mennyire jó volna vitatkozni Szívós Istvánnal. De újra és újra rá kell döbbennünk, igaza van olimpiai bajnokunknak: a magyar vízilabdázás legnagyobb ellensége a magyar vízilabdázás.