Moslék, ami azért ehető

A magyar-szerb pólómeccsek hagyományainak megfelelően vaskos center-bekk párharcokkal indult a parti. Nálunk Varga Zsolt izmozott igen változékony hatásfokkal a védőkkel, de például az általa kiharcolt fórból egyenlített másodjára is a bátyja, Varga Tamás, azok után, hogy átellenben Dusko Pijetlovics előbb fórt (ezt értékesítették), majd centergólt szállított a Partizannak. Öt perc után jött a friss erő középre, Steinmetz Ádám, s ő rögvest életet költöztetett a támadásba: szép elmozgás után azonban a lécet találta telibe. Sebaj, a térdsérüléséből épülgető Kósz helyettese, Németh remekül védett, átellenben Kásás Tamás harcolt ki egy újabb emberelőnyt, s bár a vendégedző próbálta felhívni játékosai figyelmét Madarasra, néhány másodperc múlva lemondóan legyintett. Kapusa ekkor már a hálóban kotorászott, avagy öt másodperccel a dudaszó előtt átvette a vezetést a Vasas (3–2).
A második részt egy újabb pazar, s később négyméteresbe forduló Steinmetz-akció vezetett be, Varga Tamás pedig nem tévesztett. A belgrádiak fórjánál Kásás egyszer ugyan belepiszkált a labdába, ám a visszaszerzett labdát végül a Filipovics-tesók "balkezes változata", Filip betette a hosszúba. Egy varázslatosan megjátszott előnynél ért eztán oda Steinmetz Ádám lövésére Gojko Pijetlovics, de aztán a szédületes formában játszó center javított: két védővel a nyakában ejtett úgy gólt, hogy csupán a csuklója látszott (a jegyért becsületesen fizetők ebben a szent pillanatban úgy gondolhatták, megérte a kasszánál hagyni azt a néhány ezrest). S ha Kásás forgatása is bejött volna… A visszarántást azonban nem méltatták négyesre a fehér ruhások, valahogy mégis érezhető volt: ez is belefér, annyira nem tudtak mit kezdeni a vendégek a Vasas védekezésével (közben gond nélkül kibekkeltek egy hátrányt is a mieink), s annyira benne volt minden támadásban az angyalföldi gól. Később egy hat az ötös kontránál ki is jött, Madaras lopta magát megfelelő közelségbe, aztán mattolt, először hizlalva háromgólosra a különbséget (6–3).
Néhány amúgy mulatságos, a vízben lévőket persze kifejezetten idegesítő játékvezetői ítélet ölte ki a gólt a harmadik rész első két percéből (a centerek sanyarú sorsán a poszt egykori koronázatlan királya, Igor Milanovics lemondóan mosolygott a díszpáholyban). Hanem a játékrész közepén a német Hausche úgy döntött, még rátesz egy lapáttal, s elkezdte "talpra állítani" a már-már eldőlőfélben lévő meccset. Egy újabb érthetetlen kiállítással helyzetbe hozta a Partizant, s ezt a fórt már nem tudta kibekkelni a hazai védelem. A meccs megbolondítása láthatóan megzavarta a magukat egyszer már nyeregben tudó piros-kékeket, ez látszott a soros létszámfölény megjátszásán: három kísérlet sem volt elég a gólhoz. Hausche híján ugyanakkor nem sok vizet zavartak a szerbek: távoli lövéseiket magabiztosan halászgatta le Németh. A német – mármint a bíró – egyébiránt idővel ráébredhetett, hogy ez nem Belgrád, hanem Budapest, adott egy újabb fórt (korábban a centernek csak akkor ítéltek, ha beérkezett a labda, most nem várta meg ezt a pillanatot), s Varga Tamás ezúttal végre oda lőtt, ahová kell, így maradt a különbség a záró hét perc előtt (7–4).
Mielőtt ünnepibe csapott volna a hangulat, Dusko Pijetlovics egészen simán pattinthatott gólt két méterről a negyednyitó előny során. Sőt a szerbek egyre is felzárkózhattak volna, de lövés nélkül tudták le támadásukat, a kontrából pedig Kásás elsőrangúan etette meg védőjét: utóbbi úszott vele cefetül, miközben ő hirtelen megállt, így a Madarastól kapott labdát tisztán betehette a hosszúba. Az újabb szerb előny ismét góllal zárult, Filip Filipovics immáron a harmadik gólját szerezte. Nem sirattuk, amikor Varga Zsoltról kipontozódott, miután centerünk összeforgatott egy négyméterest: a báty, Tamás persze megint jó helyre zúdította a labdát (9–6).

Megnyugvás azonban még mindig nem következett, Djordje Filipovics ugyanis megint megtalálta a sarkot előnyből. S miután három perccel a befejezés előtt Madaras időkérés után lécre vágta a labdát emberelőnyben, még egy kicsit vakargattuk a tarkónkat. Nem sokáig: hamar kiderült, hogy a belgrádiakban nem volt már annyi erő, hogy építkezzenek, kiállításra sem volt esélyük, nemhogy góllövésre, kvázi nem fájt, hogy Varga Zsolt mellécsavart középről – azaz a kötelezőt hozták az angyalföldiek.
De csak ezt, elvégre Kásás Zoltán dúlt-fúlt a lefújást követően, "mosléknak" minősítvén csapata teljesítményét. Ami így is ehetőnek tűnt, avagy a klaszszisgárda arról ismerszik meg, hogy rossz játékkal is győzni tud.
Ja, Varga Tamás egyébként tényleg tűrhető formában vízilabdázott.

– Igazolta edzője várakozását – hintettük el az ötgólos Varga Tamásnak.
– Sikerült kilábalnom a betegségemből: az Olympiakosz elleni találkozón még érződött, a homloküreg-gyulladás után nem vagyok teljesen rendben, a lövéseimben nem volt elég erő. Igyekeztem arra figyelni, hogy a Honvéd ellen már visszarántsam magam arra a szintre, ami egy válogatotthoz méltó, s erre próbáltam rátenni egy lapáttal most. Úgy érzem, sikerült.
– A csapat produkciójáról mi a véleménye?
– Szerintem nem játszottunk annyira rosszul, igaz, azt nem tudom, miért kezdünk minden meccset döcögősebben. Fantasztikus erők lakoznak ebben a gárdában, s ez megint megmutatkozott. A fórok megjátszása sikerült, Kata (Németh Zsolt – a szerk.) hibátlanul védett, talán a rövidbe kapott gólokat kerülhettük volna el emberhátrányban. Persze, fog ez még jobban is menni: a héten rengeteget edzettünk, kissé fáradtabbak voltunk a szokásosnál.