Jót tréningezett a Dunaújváros

A finálét megelőzően adták át azt a hat kaput a gyönyörű hódmezővásárhelyi uszodának, amelyet Faragó Tamás szövetségi kapitány kezdeményezésére, az Arena támogatásával kapott meg a helyi vízilabdaegyesület a sportág bázisának szélesítése, az utánpótlásnevelés elősegítése érdekében. Ám a két "főkapu" mellé hiába állították volna fel a hat másik ketrecet, a gyengélkedő Vasas talán azokba sem talált volna be az első két negyedben. Szinte hihetetlen, de támadásai során jó, ha tíz mérerig jutott el a dunaújvárosi kaputól mérve, de az sem volt ritka, hogy játékosai a támadóidő lejárta előtt egy-két másodperccel – kényszerből – 12–13 méterről célozták meg Sós hálóját. A címvédő válogatott kapusa kedvére hatástalanította ezeket a próbálkozásokat, míg társai sikerrel fordultak le és tömték tele a Vasas kapuját. Feltűnt Primász agilitása, aki nemcsak a gólszerzésben, hanem a kiszolgálásban is elsőrangú munkát végzett. Az angyalföldieknél hiába jött-ment és fordult meg szinte valamennyi poszton Kisteleki, igyekezete nem látszott meg az eredmény alakulásán. A harmadik negyedre Sós helyett Tóth II állt be az újvárosiak kapujába, a játékrész közepe táján pedig a Benkő nővérek jóvoltából 11–1 szerepelt már az eredményjelzőn.Kisteleki búcsúztatta a Vasas 12 perces gólszünetét, és innentől kezdve valamelyest közeledett egymáshoz a két együttes teljesítménye. A nagy különbség már nem volt annyira érezhető, és bár Kisteleki a meccs során először nem hozta el a labdát a negyedik etap előtt, két góllal bizonyította, hogy nem fáradt el. Mihók Attila Kovács kivételével mindenkinek bizalmat szavazott, és még az is belefért, hogy Tiba négyméterest rontson. Az összkép alapján elmondható, hogy a vérbeli finálékhoz cseppet sem hasonlított az egyoldalú találkozó, a Dunaújváros jót tréningezve védte meg címét és lett negyedszer kupagyőztes.

Jó-e a sportágnak, ha ekkora a különbség a kupadöntőben? – kérdeztük Mihók Attilát, a Dunaújváros edzőjét.
– A magunk szempontjából természetesen nem bánom, hogy ekkora lett a differencia, a sportágnak viszont valóban nem ez az érdeke. Jó lenne két-háromezer néző előtt izgalmas mecscseket játszani, így a sportág nevében is mondhatom: az az álmunk, hogy a női vízilabda egyszer majd ehhez hasonló népszerűségnek örvend.

A 3. helyért
Hungerit-Szentesi VK–Polo SC 16–6
(3–1, 4–2, 4–2, 5–1)
Hódmezővásárhely, 300 néző. V: Székely Z., Schlosser
SZENTES: VARGA – Huszka 1, Hőnig 2, Molnár 2, SZREMKÓ 5, TÓTH I A. 3. Cs: Döme (kapus), Szabó X., Vér 1, Makra 2, Kovács, Rozgonyi, Hegedős, Ádám. Edző: Pengő László
POLO: Papp – Péteri 2, Beck, GYÖRE A. 2, Struhács, Kiss 1, Szentkereszti 1. Cs: Szalontai, Béky. Edző: Györe Lajos
Gól – emberelőnyből: 3/–, ill. 8/1
Négyméteresből: 1/1, ill /1/1
Kipontozódott: Ádám (28. p.)

A bronzmeccs első gólját Szentkereszti távoli ejtésből szerezte, Hőnig egyenlített, majd ötig nem is volt megállás. A mérkőzés közepéig őrizte négygólos előnyét a Hungerit, a fordulás után is jól védekezett, és szemre is tetszetős gólokat lőtt.
Az utolsó negyedre már nem maradt izgalom. Amikor a hajrában Vér ívelt labdája hálót ért, már 13–6 volt az eredmény, sőt a Szremkó által irányított fiatalok még rá is tettek egy lapáttal.