Hazatérne a cél érdekében

2004.01.16. 21:24
Címkék
Tavaly június végén még számítottak rá az FTC vezetői, neve nem szerepelt a zöld-fehérektől távozók amúgy meglehetősen hosszú listáján. Aztán augusztus elején biztossá vált: Katonás Gergő Olaszországba szerződik, mégpedig a Chiavari Nuoto együtteséhez. A Ligur-tenger menti gárda jelenleg hetedik az A1-liga második szakaszában az A-csoportban, a magyar légiós pedig hét meccsen elért 16 góljával egyelőre házi gólkirálynak mondhatja magát.
– Jól választott? – kérdeztük a 23 esztendős játékost.– Úgy gondolom, igen. Azok az indokok, amelyek miatt Olaszország mellett döntöttem, megalapozottak voltak.– Mit értsünk ezen?– Szakmai okok miatt váltottam, nevezetesen Olaszországban sokkal több kiélezett meccset játszhatok, ami egyben a fejlődésemet szolgálja. Amire számítottam, be is jött.– A nyáron azt olvastam, hogy Chiavariban elitcsapat alakul a Pro Recco volt edzőjének irányításával. Noha az alapszakaszt követően a nyolctagú felsőházba kerültek, ott csak a hetedik helyen állnak, ami ellentmond a terveknek.– Valóban hetedikek vagyunk, de figyelembe kell venni, hogy frissen öszszeállt együttes a miénk, meg aztán több szerencsétlen vereségünk is volt. A Reccóban eltanácsolt Marco Baldineti igyekezett sokakat elcsábítani volt klubjától, de nem mindenki állt kötélnek. A nagy tervekről így sem mond le a vezetőség, igaz, ebben az idényben az ötödik-hatodik helyet célozhatjuk meg reálisan. A jobb eredményhez további erősítések szükségesek, és persze sok munka.– Nemcsak egyszerűen Magyarországról távozott, hanem a válogatottból is eltűnt a neve, nem hívta meg Kemény Dénes az októberi és a januári felkészülésre sem. Hogy viseli?– Tudtam, nem bombabiztos a helyem a csapatban, ám annál már többnek gondoltam magam, mint aki hol kiesik, hol bekerül a keretbe. Mivel szerepeltem a Világliga 2002-es négyes döntőjében, a Világkupán és a tavalyi Európa-bajnokságon is, úgy éreztem, a bő kerethez tartozom. Sajnálom, hogy nem gondol rám a szövetségi kapitány, nem erre számítottam. Keményen edzek, kiegyensúlyozott a teljesítményem a Chiavariban, ennél többet most nem tudok tenni.– Talán abból a szempontból mégsem döntött jól, hogy kiesett a szakvezető látóköréből, míg az itthon játszók, az önhöz hasonlóan a leszűkített keretbe vágyók szem előtt vannak. Esetleg hajlandó lenne arra, hogy a válogatottság érdekében ismét itthon pólózzon?– Ha ehhez az kell, hogy megint magyar klubban szerepeljek, akkor hajlandó vagyok rá, de ettől függetlenül sem kizárt, hogy hazatérek – akár már a következő idényben.Katonás amúgy jól érzi magát Itáliában, amely egy más világot tartogatott számára, az ő szavaival élve: jó értelemben véve eseménytelenebb az élete. A magyar légiósok közül volt fradista csapattársával, Hosnyánszky Norberttel és az erdélyi Kádár Kálmánnal tartja a kapcsolatot, a más generációt képviselő Benedekékkel nem.
Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
6 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
13 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
15 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
16 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
44 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
48 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
52 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
54 perce
Ezek is érdekelhetik