A sors segítette

Kezdte az Eb és a Világkupa megnyerésével, következett az első igazán nagy durranás, a sydneyi olimpia aranyérme, az idén pedig régi tartozását is letudta a férfi vízilabda-válogatott, amely 30 esztendő elmúltával a világbajnoki dobogó tetejére lépett, a New York-i Világliga-diadal pedig nem elhanyagolandó ráadásnak számított augusztusban. Ezek után természetes, hogy a csapatot 1997-ben átvevő szakember (a játékosokkal egyetemben) fürdik a népszerűségben. Mádl Ferenctől átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, a Magyar Hírlap "Az év embere”-szavazásán a nyolcas döntőbe jutott, és most (1999 és 2000 után) harmadszor választották meg az év szövetségi kapitányának.
– Mi volt a legnagyobb gond, amellyel meg kellett küzdenie ebben az esztendőben? – kérdeztük Kemény Dénest.
– Az, hogy két, győzelem nélküli év után kellett nekivágnunk az új idénynek, ami egyfajta feszültséget szült bennem és a játékosokban, mintha mindent újra kellett volna kezdeni.
– Az is megfordult esetleg a fejében, hogy a harmadik sikertelen év következtében inogni kezd a kispad ön alatt?
– Elvileg megkérdőjelezhető lett volna a helyem a válogatott élén, de ettől nem féltem. Szerintem nem nagyon tolongtak volna a jelentkezők közvetlenül Athén előtt, meg aztán úgy éreztem, akárhogy is alakul, a tevékenységemnek ki kell futnia Athénig.
– A kialakult helyzetben tudott-e, akart-e valamiféle újat nyújtani a sikerek érdekében?
– Nem, de volt egy kulcspillanat, ami mindent jó útra terelt. Mégpedig a világbajnokság alatt, a románok elleni, kissé nyögvenyelős meccs után jöttem rá, hogy hiába igyekszik mindenki a meccseken és az edzéseken, a parton nem látom, hogy a játékosok minden idegszálukkal az aranyéremre koncentrálnak. Volt, aki mindent úgy csinált, úgy kelt, úgy feküdt, ahogy azt egy világbajnoki cím megnyerésének lehetősége megköveteli, aztán akadtak, akik ha másnap szünnapunk volt, azt mondták, menjünk el, lazítsunk. Ez nem is olyan nagy baj, inkább az nem tetszett, hogy négyen mentek el, és nem tizenhárman.
– Erre ön mit tett?
– A románok elleni mérkőzés után öt kulcsjátékossal elbeszélgettem, és innentől kezdve már teljesen más felfogásban játszottunk. Szerintem a sors azért akarta úgy, hogy a horvát Frankovic kihagyja a románok elleni ziccerét, és ezzel mi csoportelsőként jussunk a nyolc közé, a könnyebb ágra, mert tettünk valamit a megújulásunk érdekében.
– A döntő után aztán kifeküdt a partra, mint egy kimentett fuldokló.
– Elterültem, mint egy döglött béka. Ott engedtem ki a sok feszültséget, amelyet a világbajnoki sorozat és az előtte lepergett két és fél év termelt. Arra gondoltam, hogy már a pihenés következhet, és páholyból nézhetem a brazíliai olimpiai selejtezőt január végén.

A szavazás eredménye

1. Kemény Dénes (férfi vízilabda)
2. Angyal Zoltán (kajak-kenu)
3. Skaliczki László (férfi kézilabda)
4. Kulcsár Antal (női öttusa)
5. Kiss László (úszás)
6. Mocsai Lajos (női kézilabda)