Egy fránya gól, de mindig oda

A legérdekesebb az egészben, hogy a találkozó egy uralkodóvá váló folyamat immár harmadik állomása, gondoljunk csak a Vasas elleni bajnoki rangadóra (első állomás…), amelyen szintén minimális különbséggel vérzett el a címvédő.
– El van keseredve, vagy inkább mérges? – kérdeztük Kovács Istvánt, a Domino mesterét a montenegrói kudarc után.
– Az egy dolog, hogy mérges vagyok-e vagy sem. Éppen elég a tény, hogy irtózatos hibákat követtünk el, például amikor Kiss Gergőt végleg cserével kiállították. Ezen a szinten nem szabad megengedni magunknak ilyen fegyelmezetlenséget, bármilyen sérelem is történik. Gergő kiállíttatta magát, nincs rá jobb kifejezés.
– Mennyiben hátráltatta a csapatot az ő kiválása a játékból?
– Egyrészt abból az emberelőnyből kaptuk a gólt, másrészt a végjátékban nagy szükség lett volna rá, már csak azért is, mert az egyetlen balkezesünk.
– Megtárgyalta már vele az esetet?
– Még nem, de sort kerítünk rá. Vannak dolgok, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül, egyúttal hozzátenném: nem az ő nyakába varrom a vereséget.
– Dolgokat említett az előbb, így, többes számban. Milyen más gondokat lát?
– Akadnak olyanok, akiktől a mutatott teljesítmény kevés. El kell nekik gondolkodniuk azon, hogy miképpen tudnak változtatni ezen.
– Neveket is mondana?
– Nem szeretnék.
– Netán az edzésmunkájukkal elégedetlen?
– Nem. A tréningeken mindenki teszi a dolgát, ellenben a fejekben rendet kell rakni, hogy a megbeszélteket a mérkőzésen meg tudják valósítani. Mindig előbb magunkban kell keresni a hibákat, és ha nem találunk, akkor lehet a külső körülményekkel foglalkozni.

– A legnagyobb fájdalmuk, hogy eddigi három csúcsmeccsük mindegyikét egy góllal vesztették el. Miért nem alakult csak egyszer is másképpen a végeredmény?
– Rá lehet fogni arra, hogy mindháromszor idegenben játszottunk, de nem akarom. Tudomásul kell venni, hogy remek csapatokkal találkoztunk, akár a Vasast, akár a Dubrovnikot, akár a Herceg Novit veszszük figyelembe. Az Euroliga-csoportunk nagyon nehéz, vagyis számítottunk arra, hogy ezektől a vetélytársaktól ki is lehet kapni, éppen ezért nem szabad mindenáron felelősöket keresni. A legbosszantóbb az, hogy mindannyiszor lehetőségünk volt a győzelemre, mégsem éltünk vele.
– Ami az elmúét évadban bejött, most miért fordítva sül el?
– Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt idényben könnyebb csoportban szerepeltünk, és bár akkor sem játszottunk jól, jöttek a győzelmek. Vagyis egyáltalán nem pólózunk rosszabbul, csak éppen elmaradnak a sikerek. Van ilyen.
– Ezek szerint nem hirdettek rendkívüli állapotot.
– Nem akarunk, és nem is célunk pánikhangulatot kelteni. De a ma (hétfő – a szerk.) esti évadzáró vacsorán biztosan lesz egy kis beszélgetés az eddig történtekről.
– Nem lehet, hogy az évet végiggürcölő játékosok tompák, vagy esetleg a nyári nagy diadalok hatására tudat alatt is motiválatlanabbak?
– Elégedettek nem lehetnek magukkal, hiszen a három fontos mecscsünkből egyiket sem nyerték meg, a nyári sikerek pedig a válogatotthoz kötődnek. A Honvéd klub, a kettőt nem lehet összemosni. Ami pedig a tompaságot illeti, valóban fáradtak a játékosok, tizenegy hónap után nehéz már koncentrálniuk, de mert profik, meg kell erőltetniük magukat. Pluszpihenőt nem tudok adni, hiszen december huszonkettedikén még a Szuperkupáért játszunk a BVSC-vel, januárban a válogatottak edzőtáborba vonulnak, aztán folytatódik a bajnokság, majd februárban jönnek az újabb Euroliga-meccsek, és sorolhatnám.
– Két vereséggel állnak, ami nem jelenti azt, hogy ne tudnának továbbjutni.
– Természetesen él az esélyünk a nyolc közé jutásra, már csak azért is, mert eddig kizárólag a hazaiak nyertek. Azaz akár három győzelemmel is elsők lehetünk, de nem erre utazunk, hanem meg akarjuk verni idegenben a Volgográdot. Tény, abban reménykedtem a sorsolás után, hogy a két idei idegenbeli meccsünkön pontokat szerzünk, aminek óriási jelentősége lett volna, figyelembe véve, hogy ebben a csoportban szinte öngyilkosság otthon veszíteni. Nagyon közel voltunk hozzá, de most már mindegy, kár sopánkodni, temetni pedig tilos.