Kásás, Steinmetz: Vasas?

A. Z.A. Z.
2003.05.26. 22:08
Címkék
Információink szerint kedden 12.30-kor a Lovag utcai Zsákbamacska étteremben jelentik be a Vasas vezetői, hogy szerződést kötnek két olimpiai bajnokkal, Kásás Tamással és Steinmetz Barnabással, valamint az utóbbi esztendők talán legsikeresebb klubedzőjével, Kásás Zoltánnal.
Nagy meglepetést keltett néhány hete a hír, miszerint a világklasszissal, a legutóbbi világversenyen, a belgrádi Világkupán is legjobbnak választott Kásás Tamással nem hosszabbít szerződést a KEK-győztes Posillipo Napoli. Maga az érintett is meglepődött az olaszok valószínűleg anyagi okokkal magyarázható döntésen (különösen azok után, hogy az elnök azt megelőzően hároméves szerződést kínált neki), majd közölte: ha már így alakult, szívesen folytatná az olimpiát megelőző esztendőben Magyarországon a pályafutását. Természetesen azon nyomban mozgolódni kezdtek a honi csapatok, így a Ferencváros és az Újpest is, ám az igazoláskor szóba kerülő szakmai és anyagi szempontok hamar jelezték: a Vasas lehet a befutó.Mindezt csak tovább erősítette, hogy az elveszített bajnoki döntőt követően edzőt is keresett az angyalföldi klub. Nem is akármilyet szemelt ki magának: a Becsej után az Olympiakoszt is Bajnokok Ligája-győzelemre vezető, a görögöktől nem titkoltan távozni készülő Kásás Zoltánt. Apa és fia többször is elmondta, szívesen dolgoznának végre együtt – kell-e mondani, ez még inkább a Vasas malmára hajtotta a vizet.Nem beszélve a harmadik szálról, a Steinmetz Barnabásról fémjelezte vonalról: a Nápolyban marasztalt kitűnő bekk is úgy gondolta, követi jó barátját. Miután kijelentetette, hogy itthon mindenképpen öccsével kíván egy csapatban szerepelni, nem volt nehéz kitalálni, melyik is volna az – Steinmetz Ádám ugyanis a Vasas 13-as sapkájának tulajdonosa…Információnik szerint az utolsó pillanatokban is folytak a tárgyalások az érintettek és a klub között (egyik fél sem kívánt egyelőre érdemben nyilatkozni), ám igazán már az jelentené a szenzációt, ha nem sikerülne az említett sajtótájékoztatóig megegyezniük.
Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
21 perce

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
56 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
7 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
7 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
8 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
8 órája