Kiss Csaba lesheti a sorsolást

A. Z.A. Z.
2003.01.21. 22:51
Címkék
Mérkőzés mérkőzés hátán, így telnek a Spanyolországban légióskodó Európa-bajnokunk, Kiss Csaba napjai. A Sabadell hol elmaradt, hol előrehozott bajnokit játszott, ráadásképpen pedig a KEK negyeddöntőjében is érdekelt volt. A bajnoki és kupaezüstöt nyert alakulat az odavágó után nyugodtan várhatja az elődöntő sorsolását, hiszen a barcelonai csatában 13–3-ra ütötte ki a selejtezőben a Komjádi uszodában is megforduló német Duisburgot."Nem sok ilyen meccs van egy csapat életében, annyi szent – kezdte beszámolóját az összecsapáson háromszor eredményes balkezes válogatottunk. –Ha még egyszer lejátszanánk ezt a derbit, biztosan nem lenne ekkora különbség, de emiatt fájjon az ellenfél feje. Minden bejött nekünk, a második negyedet például hét egyre nyertük. A bajnoki hullámvölgy után féltem, nagyon leeresztünk, de hála Istennek minden várakozást felülmúlóan sikerült a negyeddöntő.”A bajnoki sorozatban a harmadik helyen álló, sérülése miatt Daniel Ballart nélkül kiálló együttes az elkövetkezendőkben sem fog unatkozni: a hét végén a spanyol kupa vár rá (három nap alatt lezavarják az érdekeltek!), február 1-jén a duisburgi fellépés, aztán újra bajnokik, no meg a KEK-elődöntő. Kiss Csaba elárulta, nem lenne szomorú, ha a Vasast rendelné csapata számára a sors, hiszen munka gyanánt rövid ideig hazalátogathatna.
Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
21 perce

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
57 perce

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
7 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
7 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
8 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
8 órája