Vancouver 2010: a magyar lányok elégedettek az 5. hellyel

Vágólapra másolva!
2010.02.25. 08:28
null
Az ötödik magyar női váltó: Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea, Darázs Rózsa (Fotó: mob.hu)
Címkék
Ahogy arról már beszámoltunk, a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású magyar női rövid pályás gyorskorcsolyaváltó az 5. helyen végzett Vancouverben. A csapat tagjai a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján értékelték a versenyt, elmondták, elégedettek az eredménnyel, bár a 4. helyet is elérhették volna.

„Úgy éreztem, a hollandokat is megverhettük volna, de azért kilencvenöt százalékban mindenképp elégedettek lehetünk, hiszen két csapatot is sikerült megelőzni a B-döntőben. Hogy a hollandokat miért nem, annak különböző okai vannak, mi is hibáztunk, nekem például volt egy nagyon rossz váltásom, talán emiatt sem sikerült. Az egészet nem akarnám a lökdösődésre fogni" – idézte a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja Darázs Rózsát.
    
A B-döntőt jellemző nagy lökdösődésre Heidum Bernadett emlékezett vissza.

„Csak akkor volt esély relatíve tiszta váltásokra, amikor Erika egy kicsit nagyobb előnyt szerzett, később viszont egyre nagyobb lett a lökdösődés. A hollandok és az olaszok olyan széles terpeszben váltottak, ami messze áll a fair play szellemétől, még ha a szabályok nem is rögzítik, miként kell tartani a lábakat. Épp azért bánt, hogy a hollandokat nem tudtuk megfogni, mert végig úgy éreztem, erősebbek voltunk. Hogy ez nem jött ki, abban az is szerepet játszott, hogy például a közelharcban egyszer úgy elestem, hogy kicsorbult a korim, Kecónak (Keszler Andreának) kiabáltam, jöjjön, mert a csorba miatt már nem tudok megállni a balos korcsolyámon. Sajnálom, mert én lettem volna a befejező ember, és úgy érzem, bennem még igenis maradt erő, Kecó viszont teljesen kihajtotta magát, mert legalább ötször vagy hatszor ment. Mindent egybevetve azt mondom, az ötödik hely jó, én előtte aláírtam volna, és úgy gondolom, igenis szép helyezés a váltótól elsőre egy olimpián" – fogalmazott Heidum.

„Úgy érzem, mi éppenséggel nem azzal próbáltunk előnyt szerezni, hogy a másikat kilökjük – mondta Huszár Erika. - Sőt külön figyeltünk mindenre, mert már többször előfordult, hogy bár nem követtünk el nagyobb hibát, kizártak bennünket, ezt pedig semmiképpen sem akartuk most megkockáztatni. Én is úgy érzem, maradt még bennünk erő, de azért örülünk az ötödik helynek."
 
Társaihoz hasonlóan Keszler Andrea is elégedetten értékelt.   

„Én is azt mondom, hogy aláírtuk volna, szerintem nagyon szép ez az ötödik hely. Félig tréfásan mondogattuk, megéri megnyerni a B-döntőt, hiszen ha kizárnak két csapatot az A-döntőben, máris megvan a bronzérem" – mondta.

Telegdi Attila szövetségi kapitány értékelését itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
1 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
31 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
33 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
41 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
59 perce

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik