Short track: több mint százan indultak az Olympic Hopes versenyen

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 11:20
Címkék
Három napon keresztül, több mint száz junior rövid pályás gyorskorcsolyázónk mérette meg magát az Olympic Hopes elnevezésű, gyakorlatilag országos bajnokságnak tekinthető utánpótlás-viadalon. Többen remek formában tértek vissza a hosszú kényszerszünet után.

Az előző ideje korán ért véget, az új szezon pedig a kelleténél talán picit később kezdődött, a lényeg mindenesetre, hogy múlt hétvégén hivatalosan is eldördült a startpisztoly junior rövid pályás gyorskorcsolyázóink számára. Az Olympic Hopes fantázianevet viselő utánpótlás-viadal tulajdonképpen egyfajta országos bajnokságnak is tekinthető. Egyrészt azért, mert a 11 éves szerb Sofia Rodicsot leszámítva csak magyarok vettek részt a versenyen, másrészt pedig azért, mert több mint százan léptek jégre, tehát a hazai utánpótlás színe-java képviselte magát és az egyesületét.Olympic Hopes fantázianevet viselő utánpótlás-viadal tulajdonképpen egyfajta országos bajnokságnak is tekinthető. Egyrészt azért, mert a 11 éves szerb Sofia Rodicsot leszámítva csak magyarok vettek részt a versenyen, másrészt pedig azért, mert több mint százan léptek jégre, tehát a hazai utánpótlás színe-java képviselte magát és az egyesületét.

Visszatért az élet a short track-utánpótlásba Fotó: Gémesi Balázs
Visszatért az élet a short track-utánpótlásba Fotó: Gémesi Balázs

Visszatért az élet a short track-utánpótlásba  •  Fotó: Gémesi Balázs

Ami az egyesületek presztízscsatáját illeti, öt korosztályban zajlottak a küzdelmek (a két legidősebb korcsoportot, az A-t és a B-t összevonták), és a Ferencváros fiataljai szerepeltek a legeredményesebben: nyolc versenyzőjük is a legjobb háromban végzett korosztálya összesített rangsorában, négyen pedig egyenesen a legeslegjobbnak bizonyultak. A zöld-fehérek mögé a jászberényiek és az MTK Budapest szakosztálya férne még fel a képzeletbeli dobogóra.

Többen – mondhatni – hibátlanul rótták a köröket a Gyakorló Jégcsarnok pályáján. Granasztói Ádám (14), Tóth Tamás Olivér (10), Kiss-Gebora Flóra (11), Varga Miron (8) és György Mira (7) is elmondhatja magáról, hogy mindhárom versenyszámát megnyerte (s így természetesen összetettben is diadalmaskodott).

Az idősebbek között, ahol a mezőny is nagyobb volt, valamint az indulók is rutinosabbnak számítanak, akadtak végletekig szoros versenyek is. A fiúknál a legnagyobb reménységek között jegyzett Jászapáti Péter (17), Nógrádi Bence (18)duó párharcából ezúttal kétszer utóbbi került ki győztesen. A lányok mezőnyében pedig Tóth Eszter (16)tett le nem akármilyen teljesítményt az asztalra azzal, hogy kétszer is legyőzte az ifjúsági olimpiai, illetve junior-világbajnoki tapasztalattal bíró Varga Regina (19), Somodi Maja (15)kettőst.

OLYMPIC HOPES-VERSENY, GYAKORLÓ JÉGCSARNOK
F korosztály
Fiúk: 1. Varga Miron (FTC), 2. Balázs Levente (JSE), 3. Faragó-Szuhay Tamás (SZKE)
Leányok: 1. György Mira (JSE), 2. Tamás Ramóna (TDKE), 3. Kovács Luca (TDKE)
E korosztály
Fiúk: 1. Tóth Tamás Olivér (JSE), 2. Balázs Benedek (JSE), 3. Olti Miksa (MTK)
Leányok: 1. Kiss-Gebora Flóra (MTK), 2. Sofija Rodics (szerb), 3. Z. Molnár Natasa (FTC)
D korosztály
Fiúk: 1. Kun Bence Benedek (MTK), 2. Z. Molnár Borisz (FTC), 3. Derdák Ákos (FTC)
Leányok: 1. Amschl Kíra (TDKE), 2. Dobrán Réka (MTK), 3. Tóth Hajnalka (TDKE)
C korosztály
Fiúk: 1. Granasztói Ádám (FTC), 2. Wu Jia Wei Dávid (FTC), 3. Liszli Gábor (SZKE)
Leányok: 1. Szőcs Mónika Nikolett (JSE), 2. Kormányos Nina (SZKE), 3. Nógrádi Panka (TKKSE)
A-B korosztály összevonva
Fiúk: 1. Nógrádi Bence (FTC), 2. Jászapáti Péter (SZKE), 3. Szigeti Ádám (MTK)
Leányok: 1. Tóth Eszter (FTC), 2. Somodi Maja (SZKE), 3. Varga Regina Eszter (MTK)

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik