Ökölvívás: első felnőtt nemzetközi versenyére készül Buza Rafael

2023.01.31. 11:42
Címkék
A decemberben 18 évesen felnőtt országos bajnokságot nyerő ökölvívó, Buza Rafael a Bocskai-emlékversenyen szerepelhet először a „nagyok” nemzetközi mezőnyében.

A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület 18 éves versenyzője, Buza Rafael hamar megmutatta a tudását, hiszen már serdülőként Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett 2018-ban, a fejlődése pedig nem tört meg, amit további komoly eredmények bizonyítottak. Tavaly – utolsó éves ifistaként – a korosztály Eb-jén és vb-jén is a pontszerző ötödik helyen végzett, decemberben pedig a felnőtt országos bajnokságon első alkalommal indulva megnyerte a 67 kilogrammos kategóriát.Buza Rafael hamar megmutatta a tudását, hiszen már serdülőként Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett 2018-ban, a fejlődése pedig nem tört meg, amit további komoly eredmények bizonyítottak. Tavaly – utolsó éves ifistaként – a korosztály Eb-jén és vb-jén is a pontszerző ötödik helyen végzett, decemberben pedig a felnőtt országos bajnokságon első alkalommal indulva megnyerte a 67 kilogrammos kategóriát.

A fiatal a felnőttek nemzetközi porondján a február 6-án kezdődő 67. Bocskai István-emlékversenyen debütálhat, amelyen a hazai szövetség beszámolója szerint rendkívül erős, a korábbiaknál is nagyobb mezőny várható.

„Jól sikerült a felkészülésem, remek formában érzem magam. Kemény edzéseken vagyok túl, bízom benne, hogy meghozza a gyümölcsét a versenyen. A sérülések elkerültek, így folyamatosan teljes értékű munkát tudtam végezni.

Ez lesz az első felnőtt nemzetközi versenyem, ki akarok adni magamból mindent, ami csak bennem van; meglátjuk mire lesz elég a roppant erős mezőnyben.

Az év végi tréningek sokat segítettek, hogy beleerősödjek a hatvanhét kilogrammba, amelyben az idén bokszolok majd. Az edzések mellett a tanulmányaimra is figyelnem kell, mert májusban érettségi vár rám, ezért kicsit nehezebb volt összehozni az edzéseket” – idézi a hazai szövetség honlapja Buzát.

(A kiemelt kép forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
3 perce

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
12 perce

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
24 perce

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
25 perce

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
26 perce

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
28 perce

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma örzi a veretlenségét

Olasz labdarúgás
34 perce

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
58 perce