Műkorcsolya: két magyar juniorérem született a Budapest Trophyn

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.17. 09:02
Címkék
A harmadik alkalommal megrendezett Budapest Trophy mezőnyében idén csak a juniorkorú leány műkorcsolyázók között indultak magyar fiatalok, a kategóriában pedig két érmet zsebeltek be Ekker Léna és Zsembery Katinka révén.

Október 14-16. között harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a Budapest Trophy elnevezésű nemzetközi versenyt, A 2020-ban megszületett eseménynek idén is a Vasas Jégcentrum adott otthont, a mezőnyben pedig a felnőttek mellett ismét helyet kaptak a juniorok képviselői.

Ekker Léna második lett a Budapest Trophyn Forrás: SKSE (archív)
Ekker Léna második lett a Budapest Trophyn Forrás: SKSE (archív)

Ekker Léna második lett a Budapest Trophyn  •  Forrás: SKSE (archív)

Az utánpótlás-kategóriákban tavaly a műkorcsolyázó fiúk és lányok mellett a jégtáncosok között is szurkolhattunk hazai indulónak, előbbi két számban pedig egy-egy éremnek is tapsolhattunk, miután Papp Vivien az első, Berei Mózes pedig a második helyet szerezte meg. Az idei kiadásban valamivel kevesebben indultak a juniorok között, a legutóbbi évadban még nagyrészt akorosztálybanversenyző Vlasenko Aleksandr és Berei is a felnőttek között próbált szerencsét, így magyar korcsolyázókat – a fiatalok esetében– egyedül a leánymezőny adott. Az említett kategóriában tizenhárman álltak jégre,négy hazai korissal: Ekker Léna, Zsembery Katinka, Major Martina és Virányi Hanna képviselte a magyar színeket.

A tizenhárom fős mezőnyben mindannyian a legjobb tízben végeztek, ketten ráadásul a dobogóra is felállhattak. A koreai Lee rajt-cél győzelmet aratott, míg Ekker a rövidprogram után a második helyen követte őt, amit a kűrben is megtartott, így ezüstérmet ünnepelhetett. Zsemberynek kevésbé sikerült jól az első bemutató, a kör végén a hatodik helyen állt, a szabadprogramban azonban javított, és feljött a harmadik pozícióba. Major a hatodik, Virányi pedig a hetedik helyen fejezte be a versenyt.

Részletes eredmények ITT érhetők el.

További korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NB I: Győr–Fehérvár

Labdarúgó NB I
5 perce

Superliga: Sepsi–Botosani ÉLŐ

Minden más foci
5 perce

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
36 perce

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
38 perce

A Falco jutott be elsőként a döntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
52 perce

Kinek szurkol és milyen sportokat szeret az új pápa?

Egyéb egyéni
58 perce

A Grund nagykövetei lettek a válogatott női kosarasok és Gera Dániel is

Kosárlabda
1 órája

Mads Pedersen veheti fel először a rózsaszín trikót

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik