Műkorcsolya: a tesztversennyel elkezdődik a juniorok szezonja

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 13:45
Címkék
Augusztus 13-14. között rendezik meg a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban a műkorcsolyázók és a jégtáncosok 2022/23-as évadának első fellépését, a tesztversenyt, amelyen a felnőttek mellett a juniorok is jégre állnak.

Immár ötödik éve, hogy a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség által szervezett tesztverseny nyitja meg a hazai műkorcsolyázók és jégtáncosok aktuális évadát: idén augusztus 13. és 14. között lépnek jégre a felnőtt és a juniorkorú korisok a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban.

A 14 éves Papp Vivien címvédőként érkezik a hét végi tesztversenyre Forrás: MOKSZ
A 14 éves Papp Vivien címvédőként érkezik a hét végi tesztversenyre Forrás: MOKSZ

A 14 éves Papp Vivien címvédőként érkezik a hét végi tesztversenyre  •  Forrás: MOKSZ

Az esemény több szempontból is fontos eleme a versenynaptárnak. A fiataloknak ez az első lehetősége, hogy bemutassák az előttük álló szezonra összeállított – és begyakorolt – programjaikat, amit a hazai szövetség szakemberei árgus szemekkel figyelnek. Azonban nem csak a prezentálás, hanem a minél jobb eredmény elérése is célja az ifjú indulóknak, hiszen augusztus végén a csehországi állomással elkezdődik az ISU Grand Prix-sorozat, amelynek magyar képviselői a tesztversenyen mutatott teljesítmény és az elért helyezés alapján lesznek kiválasztva.

Hasonlóan történt tavaly is: akkor a junior lányok között újonc Papp Vivien remek formában versenyzett, a rövidprogramja és a kűrje után közel 160 pontot zsebelt be, így két GP-állomáson is megmutathatta a tudását. A fiúk között Vlasenko Aleksandr védheti meg a címét, míg a jégtáncosok esetében a 2021-es indulók közül egyedül Leveles Réka és Leveles Balázs duója tér vissza.

Az esemény részletes programja ITT érhető el.

A budapesti Gyakorló Jégcsarnokban rendezendő tesztverseny (augusztus 13-14.) indulói:
Műkorcsolya:
Junior lányok: Dzsumanyijazova Polina (DSC), Zsembery Anna Katinka (VAS), Papp Vivien (HKA), Virányi Laura (KSI) Ekker Léna (SKSE), Zsirnov Dária (PSE), Major Martina Petra (PSE)
Junior fiúk: Vlasenko Aleksandr (SKSE) Vlasenko Aleksei (SKSE), Berei Mózes József (PSE)
Jégtánc:
Junior: Leveles Réka, Leveles Balázs (HKA), Benkiewicz Maya, Rose Mark Shapiro (HKA)

További korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
2 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
2 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
2 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
2 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik