Kosár: a magyar lányok a 11. helyért játszhatnak a krétai U18-as Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 22:08
Címkék
Bár a magyar csapat sokáig vezetett a törökökkel szemben, végül hétpontos vereséget szenvedett a 9-12. helyért zajló helyosztón a Kréta szigetén zajló U18-as leány kosárlabda Eb-n. A mieink a záró napon a 11. helyért léphetnek pályára a belgák ellen.

A 9-16. helyért zajló helyosztók első körében a magyar lányok magabiztosan verték a házigazda görögöket az U18-as leány kosárlabda Európa-bajnokságon, így szombat este a 9-12. helyért folytathatták a törökök ellen, akikkét nappal korábban simán legyőzték a bosnyákokat.

Forrás: FIBA.Basketball
Forrás: FIBA.Basketball

 •  Forrás: FIBA.Basketball

A magyar együttes kezdte jobban a találkozót (5–2), majd 6–0-ás sorozattal már hét ponttal álltak jobban a mieink (11–4). Az első negyed végére pedig már kétszámjegyűnél járt a különbség (18–8). A második tíz perc első felében Iványi Dalma tanítványai stabilan őrizték tíz pont körüli előnyüket (25–15). A félidő utolsó perceiben ebbőlugyan pár pontot lefaragtak a törökök, deezzel együtt is magabiztos, hétpontos magyar vezetéssel jöhetett a nagyszünet (23–30).

A fordulást követően bára törökök dobták a első kosarat (30–25), Gyöngyösi Janka vezérletével a válogatott ismét ellépett tíz ponttal (37–27). Ezt viszont a törökök pillanatai követték, villámgyorsan felzárkóztak két pontra (37–39). Majd nem sokkal később át is vették a vezetést, amely után 43–46-ról rajtolt a záró szakasz.

A végjátékelejénmindkét csapat „gyengélkedett" támadásban, emiatt sokáig 46–48 állt az eredményjelzőn, amelyről végül a törökök mozdultak el elsőként, és két perccel a vége előtt már nyolc ponttal vezettek (48–56). A legvégén a fordításra már nem adódott reális esély, így a magyar válogatott végül 59–52-re vereséget szenvedett. A mezőny legjobbjaként Gyöngyösi Janka 16 ponttal zárt.

Amieink vasárnap 13:15-től a belgákkal játszanak a 11. helyért.

U18-AS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG, HERAKLION (GÖRÖGORSZÁG, KRÉTA)
A 9-12. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 52–59 (18–8, 12–15, 13–23, 9–13)
Magyarország:
Laczkó 5/3, Gyöngyösi 16/6, Katona 4, Strausz 7, Holcz 6. Csere: Pfeiffer, Milkovics 3/3, Van Rijs, Aho 4, Ács 4, Oláh, Dobó 3/3.
Törökország: Akpinar 6, Su Guven 2, Togrut 12/6, Sertoglu 10, Istanbulluoglu 7/3. Csere: Erdik 2, Naz Corum 12/12, Bas, Caliskan 1, Akarpa, Coskun, Laic 4.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülővárosában dicsőült meg

Kézilabda
20 perce

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
26 perce

Hosszabbított Afrika-bajnok beállójával a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
37 perce

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
48 perce

Rekordáron kelt el Novak Djokovics egyik nagy diadalt hozó teniszütője

Tenisz
55 perce

Légióskörkép: Varga Barnabás túl az első AEK-gólon, Kerkez és Szoboszlai gólpasszt adott

Légiósok
57 perce

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
1 órája

Marko Nikolics: Külön is szeretném kiemelni, nagyon örülök Varga Barnabás góljának!

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik