Kézilabda: utánpótlás-konferenciát rendez az MKSZ

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.09.26. 20:27
Címkék
Október 25-én utánpótlás-konferenciát rendez a Magyar Kézilabda Szövetség Budapesten, a Lurdy Házban.

A Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatósága utánpótlás-konferenciát szervez október 25-én, a budapesti Lurdy Házban.

Az eseményen számos előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, akiknek a belépése ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. A 10 órakor kezdődő konferencián az MKSZ elnöke, Ilyés Ferenc és a szervezet sportszakmai igazgatója, Juhász István mond köszöntőt, ezt követően pedig felszólal többek mellett Zsiga Gyula utánpótlás-fejlesztési igazgató, Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezető igazgatója és a junior férfiválogatottal a nyáron vb-ezüstérmet szerző, a múlt héten Az év utánpótlásedzője díjjal kitüntetett Sótonyi László is. Szó esik majd a sportakadémiák működésének az elmúlt négy évben szerzett tapasztalatairól, a 12-14 éves korosztály felkészítésének sajátosságairól és a kiválasztás folyamatáról is.

A részletes program ITT érhető el, ahol regisztrálni is lehet a konferenciára.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítmény feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 perce

„Amikor legközelebb megláttam, már alatta feküdtem” – Andros Townsend a bizarr hengerincidensről

Minden más foci
6 perce

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
7 perce

Történelmi döntőkkel zárult a teqball az Ázsia-játékokon

Minden más foci
26 perce

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
1 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2 órája