Kézilabda: fontos világversenyek közelednek a fiataloknak

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.04. 09:21
Címkék
Ismét világ- és Európa-bajnokságok várnak a korosztályos kézilabda-válogatottakra, amelyekkel kapcsolatban az MKSZ sportszakmai igazgatóját, Juhász Istvánt kérdeztük.

Ismét számos emlékezetes pillanattal ajándékozta meg a honi szurkolókat a magyar kézilabda-utánpótlás 2022-ben, a korosztályos válogatottak ugyanis sorozatban szállították a szebbnél szebb eredményeket a nyári világeseményeken.

A lányok közül az ifjúsági és a juniorcsapat – már megszokott módon – dobogón végzett a világbajnokságukon, előbbi a harmadik, utóbbi a második helyet megszerezve. A fiúk a vártnál is jobban teljesítettek, az ifik negyedikek, a juniorok ötödikek lettek az Európa-bajnokságon. A legkisebbek, a serdülők sem tétlenkedtek, a leányegyüttes a nyári EYOF-on diadalmaskodott, míg a fiúk decemberben – az első nemzetközi tornájuknak számító – Olimpiai Reménységek versenyén szereztek aranyérmet.

Az idei év sem számít eseménytelennek, a válogatottakra ismét komoly megméretések várnak, amikkel kapcsolatban az MKSZ sportszakmai igazgatóját, Juhász Istvánt kérdeztük.

Kétségtelen, hogy eredményes évet zártak a fiatalok tavaly, amit nem csak a világversenyeken elért helyezések bizonyítanak. Az Európai Kézilabda Szövetség év végi ranglistáján – amin a különböző eredményeket pontozzák – kétszáznyolcvanhat ponttal lettünk elsők. Az eggyel korábbi rangsorban is az élen végeztünk, ám akkor holtversenyben a németekkel

– kezdi a sportvezető. – Igyekszünk a magyar kézilabda erősségeit és a hiányosságait figyelembe véve tovább fejlődni, az utánpótláscsapatok esetében is a nemrégiben kidolgozott akcióterv alapján haladunk. A serdülő és az ifjúsági korosztályokban még – a klubokkal szorosan együttműködve – a képzésen van a hangsúly, a juniorokra viszont már a felnőttmezőny küszöbjeként tekintünk: az utolsó évükre ideális esetben már stabil NB I-es játékosokká válnak.”

Juhász a közelgő eseményekre is kitér, kezdve a serdülőkkel.

„A fiúk a győzelemmel végződő ORV után az első igazán komoly versenyükön vehetnek részt a nyáron, hiszen ők képviselik a magyar színeket a szlovéniai EYOF-on. A multisporteseményen eredetileg a serdülő lányok is szerepeltek volna, ám végül nem ennek a korosztálynak írták ki a viadalt – a keretben jelenleg hatvannégy fiatal van, akiknek nincs idén célversenyük, ám rájuk sem vár pihenő a következő időszakban, hiszen mérések, tesztek, edzőtáborok várnak rájuk, nemzetközi felkészülési meccsek mellett. Az ifjúsági fiúválogatott a horvátországi vb-n méretheti meg magát augusztusban; erős korosztályról van szó, amit jól mutat, hogy a csapat egyik legnagyobb reménységére, Csörgő Kristófra már a junioroknál számítanak. Bízunk benne, hogy a fiatalok odaérhetnek a legjobb nyolc közé, ami remek eredmény lenne a mezőny erősségét tekintve. Az ifi lányok Montenegróban lépnek majd pályára az Eb-n; reméljük, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan érem vagy éremközeli eredmény sül ki belőle. A juniorok esetében óriási öröm, hogy a fiúknál a felnőtt-vb-n szereplő együttes keretébe ketten is bekerültek, Palasics Kristóf és Ilics Zoran közül utóbbi ráadásul minden meccsen lehetőséget kapott, és meggyőző teljesítményt nyújtott. A legidősebb korosztály mérkőzésein sok esetben már felnőttkézilabdát láthatunk, így a férfiak német-görög közös rendezésű junior-világbajnokságára óriási figyelem összpontosul majd. A junior leányválogatott az ifikhez hasonlóan Eb-n méretheti meg magát; bízunk benne, hogy Romániában is folytatják a remeklést a játékosok.”

(A kiemelt képen: a tavalyi ifi-vb-n bronzérmes csapat idén már a juniorok között bizonyíthat / Forrás: MKSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik