Kajak-kenu: Kolozsvári Brúnó aranyérmes az ifik között a maratoni vb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 13:14
Címkék
Magabiztos versenyzéssel diadalmaskodott a kajak egyesek 22,6 kilométeres távján Kolozsvári Brúnó, aki a tavalyi, ifik között szerzett ezüstérme után idén aranyat ünnepelhetett a korosztályban a portugáliai maratoni vb-n.

Pénteken az utánpótláskorú versenyzők kerültek főszerepbe a magyar csapatból a portugáliai maratoni vb-n, az ifik és az U23-asok összesen két arany- és három ezüstérmet zsebeltek be tegnap. Szombaton a fiatalok szempontjából csendesebb nap ígérkezett, hiszen egyedül az ifjúságiak kategóriájának délelőtt megrendezett versenyszámában, a K-1-esek 22,6 kilométeresdöntőjében volt magyar érdekeltség.két arany- és három ezüstérmet zsebeltek be tegnap. Szombaton a fiatalok szempontjából csendesebb nap ígérkezett, hiszen egyedül az ifjúságiak kategóriájának délelőtt megrendezett versenyszámában, a K-1-esek 22,6 kilométeresdöntőjében volt magyar érdekeltség.

Kolozsvári Brúnó aranyérmes az ifik között a portugáliai maratoni vb-n Forrás: MKKSZ
Kolozsvári Brúnó aranyérmes az ifik között a portugáliai maratoni vb-n Forrás: MKKSZ

Kolozsvári Brúnó aranyérmes az ifik között a portugáliai maratoni vb-n  •  Forrás: MKKSZ

Ebben esélyesként indult a magyar válogatót megnyerő Kolozsvári Brúnó, aki a tavalyi vb-n ezüstéremnek örülhetett a számban. Idén ezt is sikerült túlszárnyalnia:01:40:30.32-es idővel ért célba, ami aranyérmet jelentett. Egyedül az argentin Salinas tudta vele tartani a lépést, azonban végül ő is több mint hat másodperccel a győri fiatal után ért a célba.

A kategóriában egy másik magyar indulónak, Varga Olivérnek is szurkolhattunk, ő végül a hatodik pozícióban fejezte be a versenyt. A világbajnokság vasárnap fejeződik be, az utolsó napon is érdekeltek lesznek a magyar fiatalok.

Részletes eredmények ITT érhetők el.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: remek második negyeddel győzte le az Alba a Sopront

Kosárlabda
1 perce

Erste Liga: az Újpest hosszabbításban győzött a BJA ellen

Jégkorong
42 perce

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
1 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
1 órája

Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

Egyéb egyéni
2 órája

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
2 órája

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
2 órája

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik