NB I: az MTK-ban kapták a legtöbb lehetőséget a fiatalok

Vágólapra másolva!
2021.05.13. 14:11
Címkék
Véget ért a labdarúgó NB I 2020/21-es évadja. A bajnokságot a Ferencváros magabiztosan nyerte, a dobogóra még a Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár ért oda. Az MTK Budapest foglalkoztatta legtöbbet a 2000 után született játékosait, míg a lista végén a Mezőkövesd áll.

Nagy különbségeket mutat a 2000 után született futballisták NB I-es játékperceit tartalmazó lista, amelyen csapatokra bontva láthatjuk az eredményeket: egyes kluboknál kifejezetten jellemző volt a fiatalok bevetése, míg más esetben egészen az utolsó fordulóig kellett várnunk olyan játékos pályára lépésére, aki megfelelaz imént említettfeltételnek.

Kiss Tamás második lett a Puskással. Forrás: pfla.hu
Kiss Tamás második lett a Puskással. Forrás: pfla.hu

Kiss Tamás ünnepli az ezüstérmet.  •  Forrás: pfla.hu

A legtöbbet az MTK Budapest fiataljai játszottak: összesen 7320 percet töltöttek a pályán a 2000 után születettek. Őket követi a Budafok (6560 perc) és a Puskás Akadémia (4484 perc). A lista másik végén a Mezőkövesd található, amelyben egyszer, a 33. fordulóban kapott lehetőséget fiatal játékos. A szezon során legtöbb pályára küldött utánpótláskorú eredménye eltérő: ebben a kategóriában az Újpest járt az élen (11), ez azonban nagyban köszönhető a COVID miatt kialakult helyzetnek. A 9. fordulóban az első keret labdarúgóinak nagy része nem volt bevethető állapotban.

A fiatal játékosok különversenyét a Puskás Akadémia alapembere, Kiss Tamás (20) nyerte; ő összesen 2527 percet töltött a gyepen, megelőzve a két MTK-s labdarúgót, az azóta már DallasbanlégióskodóSchön Szabolcsot (20) és Mezei Szabolcsot (20). Az ifjak góllövőlistájának élén a Zalaegerszeg támadója, Szánthó Regő (20) végzett 10 góllal – nagyjából 180 percenként zörgette meg az ellenfelek hálóját. Ebben a tekintetben a paksi Szendrei Ákos (18) volt a leghatékonyabb, aki a két találatát mindössze 86 játékperc alatt hozta össze.

A 2000 után született magyar labdarúgók játékpercei a 2020/21-es évadban, csapatok szerint:
1. MTK Budapest (7320 perc)
2. Budafok
(6560 perc)
3. Puskás Akadémia (4484 perc)
4. Budapest Honvéd
(3454 perc)
5. Zalaegerszeg
(2651 perc)
6. Újpest
(2260 perc)
7. Paksi FC
(1767 perc)
8. DVTK
(1015 perc)
9. Kisvárda
(883 perc)
10. Mol Fehérvár
(84 perc)
11. Ferencváros
(66 perc)
12. Mezőkövesd
(21 perc)

A legtöbbet játszó 2000 után született magyar labdarúgók:
1. Kiss Tamás (Puskás Akadémia) 2527 perc
2. Schön Szabolcs (MTK Budapest)
2153 perc
3. Mezei Szabolcs (MTK Budapest)
1903 perc
4. Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
1878 perc
5. Csongvai Áron (Újpest)
1826 perc
6. Szánthó Regő (Zalaegerszeg)
1803 perc
7. Huszti András (Budafok)
1682 perc
8. Kata Mihály (MTK Budapest)
1577 perc
9. Csonka András( Budafok)
1406 perc
10. Skribek Alen (Budafok)
1344 perc

A fiatalok góllövőlistája:
1. Szánthó Regő(Zalaegerszeg) 10 gól
2. Schön Szabolcs (MTK Budapest)
9 gól
3. Skribek Alen(Budafok)
6 gól
4. Komáromi György (Puskás Akadémia)
4 gól
5-6. Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Zsóri Dániel (Budafok)
3-3 gól
7-8-9. Szendrei Norbert (Budapest Honvéd), Szendrei Ákos (Paksi FC), Csongvai Áron (Újpest)
2-2 gól

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik