Boksz: Kovács Nikolett három korosztályos Eb-bronz után szintet lépne

2022.05.11. 18:53
Címkék
Egyedüli magyar versenyzőként Kovács Nikolett tudott érmet szerezni a szófiai ifjúsági ökölvívó Eb-n, aki harmadik alkalommal állhatott fel utánpótlás kontinensviadalon a dobogó legalsó fokára. A fiatal a jövőben sem lassítana, és a még szebben csillogó medálok mellett az olimpiát is megcélozza.

Rengeteg különböző sportágat próbált ki, ám sokáig egynél sem tudott lecövekelni a2005-ös születésűKovács Nikolett, aki a medencében, a kosárlabdapályán és a táncparketten sem talált második otthonra. Ez azonban gyorsan megváltozott a soproni Gyevát SE edzőtermében tett látogatása után, ahol közelebbről is megismerkedett az ökölvívással.Kovács Nikolett, aki a medencében, a kosárlabdapályán és a táncparketten sem talált második otthonra. Ez azonban gyorsan megváltozott a soproni Gyevát SE edzőtermében tett látogatása után, ahol közelebbről is megismerkedett az ökölvívással.

„Kétezertizenhét végén mentem el az első bokszedzésre. Előtte sem ültem egyhelyben, több sportágban is kipróbáltam magamat, ám semmi nem tudott hosszabb időre lekötni, a teremben viszont olyat éreztem, mint korábban soha: magával ragadott az ökölvívás. A csapat nagyon közel áll hozzám, csak miattuk is megérné az edzésekre járni, de a bokszot is imádom; egy nehéz nap után lejönni, és akár zsákkal, akár ellenféllel együtt dolgozni… Leírhatatlan érzés, igazi adrenalinbomba, ami egyúttal ki is kapcsol.”

Kovács Nikolett fiatal kora ellenére számos komoly nemzetközi eredménnyel rendelkezik Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Kovács Nikolett fiatal kora ellenére számos komoly nemzetközi eredménnyel rendelkezik Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Kovács Nikolett fiatal kora ellenére számos komoly nemzetközi eredménnyel rendelkezik  •  Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A fiatal hobbija hamar komolyra fordult, miután az eredmények is jönni kezdtek: 2022 előtt már kétszer is felállhatott a dobogó harmadik fokára korosztályos Európa-bajnokságon, az április második felében rendezett, szófiai ifjúsági Eb-n pedig – a magyar csapatból egyedüli éremszerzőként – ismét bronzot akasztottak a nyakába a 70 kilogrammosok kategóriájában.

„Nehéz összehasonlítani a három kontinensviadalt, hiszen a különböző korcsoportok miatt a mérkőzések hossza is eltérő volt. Az ifi-bronzot volt talán a legnehezebb megszerezni, mivel elég nagy az ugrás a juniorkorosztályhoz képest. A 70 kilóhoz picit alacsony vagyok, talán éppen ezért szeretek sokat támadni, így volt ez a szófiai elődöntőben is az ukrán ellenfelemmel szemben, aki nagyjából húsz-harminc centivel volt magasabb nálam. Ehhez a helyzethez már hozzá vagyok szokva, sőt, szeretem is, bár ha mondjuk két fejnyi a különbség, annak annyira nem örülök.”

A 2021 legjobb junior leány ökölvívója díjért járó trófeával Forrás: Gyevát SE
A 2021 legjobb junior leány ökölvívója díjért járó trófeával Forrás: Gyevát SE

A 2021 legjobb junior leány ökölvívója díjért járó trófeával  •  Forrás: Gyevát SE

A remek eredményeinek köszönhetően 2021 legjobb junior leány ökölvívójának is megválasztott Kovácsról (akit meglepetésként ért a kitüntetés, hiszen elmondása szerint a válogatott társai is ugyanúgy megérdemelték volna a díjat) edzője, Egrestits Tamás is csak pozitívan tud nyilatkozni.

„Benne volt a pakliban, hogy érmes helyen végez, azonban a korábbiaktól jóval erősebb mezőny gyűlt össze Bulgáriában, így még szebben csillog a bronzérme – magyarázza a szakember. – Most váltott korcsoportot, ennek ellenére technikailag és fizikálisan sincs elmaradva az idősebb ellenfeleitől. Ha a rutint is összeszedi,még szebb eredményeket érhet el.”

Az ifjú versenyzőnek nem kell sokat várnia, hogy újra megméresse meg magát, hiszen május 14-én kezdődik a 16-18 évesek számára rendezendő franciaországi Gymnasiade, amelyen Kovács is ott lesz a szorítóban.

„Alig várom, hogy újra ringbe lépjek, nagyon izgatott vagyok a normandiai torna miatt – mondjalelkesen a fiatal. – Az év legfőbb versenye azonban nem ez, hanem a novemberi ifjúsági világbajnokság lesz, amin reményeim szerint én is részt vehetek majd. Ha a távolabbi célokat vesszük, a korosztályos Eb-ken szeretnék végre a dobogó valamelyik magasabb fokára felállni, és természetesen az olimpia is célkeresztben van, de addig még nagyon hosszú lesz az út.”

További korosztályos hírekÖKÖLVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
9 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
12 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
36 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
54 perce

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
1 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik