Biztató visszatérés

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 16:21
Címkék
Első nemzetközi mérkőzéseit játszotta Tímár Krisztián iránymutatásával az őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as válogatott. A szövetségi edző szerint jól dolgoztak a fiatalok a románok ellen vívott összecsapásokon.

A 2003-as születésűekből álló korosztályos nemzeti együttesre alaposan rányomta a bélyegét, hogy tavaly a koronavírus-járvány berobbanása után törölték az U17-es Európa-bajnokságot. Azt a kontinensviadalt, amelynek talán a legnagyobb reményekkel vágnak neki csapataink (az utóbbi három alkalomból kétszer is sikerült az Eb-re kijutni, 2019-ben például az ötödik helyen végeztek a mieink). Mindazonáltal nincs értelme a múlton keseregni, a korábbi válogatott labdarúgó, Tímár Krisztián személyében új szövetségi edző vette át az együttes irányítását, a fiúk pedig több mint egy év után ismét nemzetközi mérkőzésen bizonyíthattak. Rögtön kettőn is: előbb kedden Balmazújvárosban a győri Erdei Milán (17) találatával 1–1-es döntetlent értek el, majd csütörtökön Debrecenben az NB I-ben is gólokat szerző Szendrei Ákos (18) duplájának köszönhetően 2–1-re nyertek a románok ellen.Tímár Krisztián személyében új szövetségi edző vette át az együttes irányítását, a fiúk pedig több mint egy év után ismét nemzetközi mérkőzésen bizonyíthattak. Rögtön kettőn is: előbb kedden Balmazújvárosban a győri Erdei Milán (17) találatával 1–1-es döntetlent értek el, majd csütörtökön Debrecenben az NB I-ben is gólokat szerző Szendrei Ákos (18) duplájának köszönhetően 2–1-re nyertek a románok ellen.

Debrecenben legyőzte a románokat U18-as válogatottunk Forrás: mlsz.hu
Debrecenben legyőzte a románokat U18-as válogatottunk Forrás: mlsz.hu

Debrecenben legyőzte a románokat U18-as válogatottunk  •  Forrás: mlsz.hu

„Nagyon sokáig készültünk a Románia elleni mérkőzésekre, rendesen kiböjtöltük az előző időszakot. Végre az eddig elképzelt játékunkat a gyakorlatba is átültethettük – kezdi honlapunknak Tímár Krisztián. – A fiúk jól dolgoztak, többen újoncként léptek pályára és megmutatták, hogy a jövőben komoly konkurenciát jelenthetnek a korosztály eddigi válogatott labdarúgóinak. A külföldön légióskodók ezúttal nem tudtak eljönni az összetartásra, ez is jelzi, hogy van még bőven tartalék ebben a csapatban.”

Az együttes már az őszi U19-es Eb-selejtezőkre készül, a csoportkörben a fehérorosz, az észt és az osztrák korosztályos válogatottal néz farkasszemet. Addigra kell kialakítani a 2003-as generációból a lehető legütősebb keretet. Az idő kevés, mindenesetre a szövetségi edző nagy potenciált lát a fiatalokban.

„Tele van alázatos, nyitott személyiségekkel ez a társaság, amit nagyon fontosnak tartok, emellett többen már átlépték a felnőttfutball kapuját – például Biben Barnabás, Szendrei Ákos, Redzic Damir és Németh Dániel is bemutatkozhatott az élvonalban (A szerk.) –, ilyenkor kell azonban még türelmesnek lenni, mert nem egy mérkőzés után lesz valakiből NB I-es labdarúgó. Ez hosszabb folyamat, de ha mentálisan erősek maradnak a fiúk, úgy biztos vagyok benne, hogy a megfelelő ütemben játszódhat le a felnőttfutballba való integrálásuk.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2 perce

Hátrányból fordítva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
20 perce

Rosta Miklósék kikaptak, továbbra sincs pontjuk a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
26 perce

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém

Kézilabda
33 perce

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
35 perce

Fogadási botrány rázta meg az NBA-t, egy edzőt és egy játékost is letartóztattak

Amerikai sportok
1 órája

Harmadik Euroliga-mérkőzését is elveszítette a DVTK

Kosárlabda
1 órája

NS-jótékonyság: beteg gyerekeken segít az olimpiai bajnok vívó

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik