Birkózás: Lévai Tamás U23-as világ- és Európa-bajnok lenne az idén

Vágólapra másolva!
2021.02.27. 08:51
Címkék
A junior Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, a 21 éves Lévai Tamás (82 kg) az idén U23-as vb- és Eb-aranyérmet egyaránt ünnepelne; azt is megtudtuk, hogy ehhez legfőképpen támadásban kell fejlődnie.

Gőzerővel vágott neki az újévnek a Budapesti Honvéd SE 21 éves junior Európa-bajnok birkózója, Lévai Tamás. A 82 kilogrammosok között szereplő sportoló a felnőttválogatott programját végzi, így a téli alapozóidőszakot is a klasszisokkal együtt csinálta végig. Nemrégiben, a Tatán rendezett kötöttfogású nemzetközi felkészülési versenyen egészen a bronzéremig jutott: többek között a felnőtt Eb-harmadik német Hannes Wagnert is legyőzte.Budapesti Honvéd SE 21 éves junior Európa-bajnok birkózója, Lévai Tamás. A 82 kilogrammosok között szereplő sportoló a felnőttválogatott programját végzi, így a téli alapozóidőszakot is a klasszisokkal együtt csinálta végig. Nemrégiben, a Tatán rendezett kötöttfogású nemzetközi felkészülési versenyen egészen a bronzéremig jutott: többek között a felnőtt Eb-harmadik német Hannes Wagnert is legyőzte.

Lévai Tamás hatékonyabban támadna Forrás: UWW
Lévai Tamás hatékonyabban támadna Forrás: UWW

Lévai Tamás hatékonyabban támadna  •  Forrás: UWW

„Meglepően jól éreztem magam a szőnyegen, a lenti helyzetből való védekezés a vártnál stabilabban ment – egyre biztosabban mozgok lentről, és ez nagyon pozitív. Persze tudom, mindig van hová fejlődni. Az elődöntőben egyébként honfitársamtól, a világ- és Európa-bajnoki harmadik Szabó Lászlótól kaptam ki, aki ellen hibáztam, rászaladtam ugyanis az egyik akciójára. Mindent összevetve elégedett vagyok a Tatán történtekkel” – így Lévai Tamás.

A fiatal amondó, nagy hangsúlyt kell fektetnie a támadásaira a folytatásban.

„Más az edzéseken gyakorolt helyzet, mint a versenyszituáció. Az emelésekkel nemrégiben kezdtem sokkal komolyabban foglalkozni. Téthelyzetben a védekező pozíciója hirtelen és gyakran változik, és ezeket a mozdulatokat egyelőre nem tudom olyan hatékonyan lekövetni, amennyire azt szeretném.”

Tamás úgy érzi, jó formában van.

„Remekül sikerült az alapozás, kiváló erőben vagyok. Jelenleg is Tatán táborozunk; a legutóbbi megméretésen résztvevő tizennyolc ország hetven-nyolcvan százaléka itt maradt. Ők is készülnek a március közepén rajtoló, budapesti európai olimpiai kvalifikációs versenyre. A viadal engem nem érinthet, mivel a nyolcvankét kiló nem szerepel az ötkarikás programban. Jövő héten viszont én is utazhatok Rómába, a nemzetközi szövetség rangsorversenyére, amelyen várhatóan nagyon kemény lesz a mezőny. Ha Szabó Lacit sikerülne legyőznöm Olaszországban, úgy akár arra is lehet esélyem, hogy én képviseljem Magyarországot az áprilisi, varsói felnőtt Európa-bajnokságon. Amennyiben ez nem jön össze, akkor teljes mértékben a korosztályomra koncentrálhatnék: a célom az, hogy U23-as világ- és Európa-bajnoki címet egyaránt ünnepeljek az idén.”

További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
46 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik