Atlétika: Kövér Fanni a felnőtt Eb-n, majd az olimpián is ott lenne

2023.10.12. 18:02
Címkék
Nagy tervekkel vágott bele a felkészülésbe a U20-as Eb-bronzérmes és korosztályos világranglista-második gerelyhajító, Kövér Fanni.

Bronzérem a jeruzsálemi U20-as Európa-bajnokságon, második hely a hazai felnőtt ob-n és az U20-as világranglistán. Ez csak néhány kiemelkedő eredmény a 19 éves gerelyhajító, Kövér Fanni mögöttünk hagyott idényéből.Kövér Fanni mögöttünk hagyott idényéből.

A sokra hivatott ígéret a nyáron a VEDAC színeiben Török Krisztián irányítása mellett dolgozott, egy ideje azonban már a székesfehérvári erőnléti edzője, Varga Dávid koordinálja a felkészülését, amely a tervei szerint minden korábbinál célravezetőbb lesz.

„Az U20-as Eb-bronznak nagyon örülök, hiszen a korosztály legutóbbi világversenyein kevés hiányzott a dobogóhoz. Tavaly az U20-as vébén ötödik lettem, előtte pedig negyedik az U20-as Eb-n. Jövőre már U23-as leszek, és ennek a korosztálynak nem lesz világversenye, így a felnőttek között kell helytállnom.

Célom, hogy kijussak a júniusi, római felnőtt Eb-re, és nagy álmom, hogy ott legyek a párizsi olimpián is.

Az Eb-szint hatvan méter, de bizakodó vagyok, mert már idén is többször dobtam ötvenhét méter felett. Látványosabban szeretnék fejlődni, mint az elmúlt évben, és annak örülnék, ha a szezon elején túllépném ezt a határt. Aki eléri a hatvan métert, az már nemzetközi szinten is elismert gerelyhajítónak számít. Az olimpiai szint pedig hatvannégy méter. Ez elég magas. De a ranglista alapján nem lehetetlen a kvalifikáció, viszont ahhoz kellenek a jó eredmények, hogy olyan versenyeken indulhassak, amelyeken sok pontot gyűjthetek. Jövőre a leiriai dobó Európa-kupán például mindenképpen ott szeretnék lenni. Ezekért a célokért dolgozom.”

Kövér Fanni jövőre az Eb-t és az olimpiát is megcélozza Fotó: Pesthy Márton/Nutri8

Fanni az 58,13 méteres egyéni csúcsát a WA Continental Tour bronzkategóriás versenyén mutatta be júniusban Nyíregyházán. Ezzel a második helyen áll az U20-asok világranglistáján, melyet a korosztály szerb színekben versenyző világ- és Európa-bajnoka, a felnőtt Eb-ezüstérmes Világos Adriana vezet (61,87).

„Az előző években nagy volt köztünk a különbség, de már úgy érzem, hogy Adrianát is meg lehet csípni. Mindig is reméltem, hogy ahogyan idősödünk, úgy kerülnek egymáshoz közelebb az eredményeink. Jóleső visszajelzés, hogy a korosztályomban ilyen előkelő helyen tartanak számon. Ez is csak erősíti a motivációmat. Továbbá az elmúlt két évben a háttérbe szorítottam a diszkoszvetést, amely pedig remek kiegészítő versenyszámnak bizonyult. Tehát tervezem, hogy a diszkoszvetőedzőmmel, Mozsdényi Dáviddal is folytatom a munkát. Elszántan várom a következő idényt, és köszönöm mindenkinek a támogatását. Külön a Nutri8-nak, amely táplálékkiegészítőkkel és a Dorkonak, amely ruházattal segíti a pályafutásomat. Hiszem, hogy elérem a céljaimat.”

(Kiemelt képünkön: Kövér Fanni Fotó: Zsigmond László)

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája