Asztalitenisz: egy arany és két ezüst az U15-ös csapatoktól Plzenben

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.10.14. 09:03
Címkék
A magyar házidöntőt a mieink A-csapata nyerte a serdülő lányok csapatversenyében, míg a fiúk között az első számú magyar együttes ezüstérmet szerzett a csehországi Plzenben zajló nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon.

A serdülő (U15) csapatversenyek döntőiben asztaliteniszeink három csapattal is képviseltették magukat a plzeni korosztályos nemzetközi viadalon, az európai szövetség (ETTU) utánpótlás-sorozatának harmadik állomásán.

A lányok mezőnyében magyar házidöntőt rendeztek, amelyben végül az A-csapatot alkotó Barcsai Sophie és Dohóczki Nóra 3:1-re győzött a Fazekas Lizett és Pétery Johanna összetételű második együttessel szemben – számolt be a hazai szövetség.

A döntő első meccsén Fazekas 3:0-ra legyőzte a rutinosabb Barcsait, ezt követően viszont az első számú csapat már nem vesztett több mérkőzést.

„A második számú csapat is bejutott a döntőbe, ami elég nagy bravúr, hiszen volt még két-három hasonló képességű csapat, amelyeket sikerült megelőzni. Szoros döntő volt, jó meccsekkel, nyilván a lányok már nem először játszottak egymás ellen” – mondta Varga László szövetségi edző a MOATSZ-nak.

A serdülő fiúk között Gergely Márk és Szabó Lénárd a második helyet szerezte meg a körmérkőzéseken, mindezt úgy, hogy sikerült legyőzni az elsőként záró osztrákokat. A fináléban nyugati szomszédaink 3:0-val visszavágtak, így a mieink ezüstérmesek lettek.

EUROPE YOUTH SERIES, PLZEN (CSEHORSZÁG)
CSAPATVERSENY
U15-ÖS LEÁNY
Döntő
Magyarország/A–Magyarország/B 3:1

Barcsai Sophie–Fazekas Lizett 0:3
Dohóczki Nóra–Pétery Johanna 3:0
Barcsai, Dohóczki–Fazekas, Pétery 3:0
Barcsai–Pétery 3:0

U15-ÖS FIÚ
Döntő
Magyarország/A–Ausztria/A 0:3

Gergely Márk–Tischberger 1:3
Szabó Lénárd–Girlinger 0:3
Gergely, Szabó–Girlinger, Tischberger 2:3

(Kiemelt képen: kettős magyar siker a serdülő lányok csapatversenyében Plzenben Forrás: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka edzésbe állt Minnesotában

Kosárlabda
1 perce

Pico Lopes: Most már mindenki tudja, hol találja a Zöld-foki szigeteket

Foci vb 2026
7 perce

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
33 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
35 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
46 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
52 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
58 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik