Öttusa: Erdős Rita és a női csapat is junior Európa-bajnok!

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2023.06.18. 20:27
Címkék
Az Isztambulban zajló junior öttusa Európa-bajnokságon Erdős Rita egyéniben és Dulai Kingával, valamint Gyugyi Laurával csapatban is aranyérmet szerzett.

Nagyszerűen teljesítettek a magyarok az Isztambulban zajló junior öttusa Európa-bajnokság női egyéni döntőjében.

A 20 éves Erdős Rita címvédőként érkezett a kontinensviadalra, melyen ebben az évben már a lovaglás helyett az akadályverseny (OCR) szerepelt a programban. A Trion SC kiválósága csak az úszásban tartozott a középmezőnyhöz, vívásban és az akadálypályán a legjobbak között volt, míg a záró, kombinált számban (lövészettel egybekötött futás) a harmadik helyről indulva ért fel az elsőre,

és nyert megérdemelten aranyérmet

a bolgár Ralitsa Miteva és a francia Louison Cazaly előtt. Remekül versenyzett Dulai Kinga is, aki az ötödik pozícióban ért célba, Gyugyi Laura pedig a 10. lett, így

a magyar lányok csapatban is felállhattak a dobogó legfelső fokára.
Erdős Rita szakította át a célszalagot a junior Eb-n Forrás TMPF

Szintén címvédőként, mert tavaly Barcelonában is nyert a csapat Erdős elsősége mellett. Tóth Dorka Sárának az OCR-rel gyűlt meg a baja, így meg kellett elégednie a 30. hellyel. 

„Nehezen indult az évem, mert térdsérülés miatt két hónapot ki kellett hagynom, így a felnőtt- és a válogatóversenyeken sem tudtam részt venni, csak az utolsó juniorválogatón – mondta Erdős a díjátadó után. – Ott az OCR nem sikerült jól, a vizes akadályról lecsúsztam, így még kérdéses volt az is, hogy kihoznak-e az Eb-re, de megkaptam a bizalmat. Itt pedig minden összejött. A vívás is jól sikerült, az akadálypályán is jó időt mentem, és feldobódva vártam a kombit. Nagyon jól lőttem, már a harmadik körben az élre álltam, a végén pedig még kicsit ünnepeltetni is volt időm magamat. Más ez az Eb-siker, mint a tavalyi. Az OCR sok új versenyzőt is behozott, de természetesen nagyon örülök az egyéni és a csapatgyőzelemnek is.” 

A fiúknál elmaradt a magyar bravúr. Csák Milán a 25., Holéczy-Fehér Bogdán a 33., Tárkányi Zsombor a 36. helyen végzett. Az egyéni Európa-bajnok a francia Emilien Maire lett.  

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: Erdős Rita megvédte junior Eb-címét Forrás: TMPF)

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
15 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
22 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
24 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
26 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
54 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
58 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
1 órája

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik