Kézilabda: fontos felkészülési tornák előtt a fiúválogatottak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.04.27. 14:38
Címkék
A nyári világversenyekre készülő utánpótlás fiú kézilabda-válogatottak egyaránt edzőmeccseken szerepelnek a hét második felében: a juniorok Franciaországban, az ifik és a serdülők pedig hazai pályán lépnek pályára.

A hét elején újra találkoztak a magyar korosztályos fiú kézilabda-válogatottak, amelyek hétfőn edzőtáborba vonultak, hogy néhány nappal később már nemzetközi ellenfelekkel szemben tartsanak állapotfelmérést. A „nyári szünet” nem a pihenésről szól majd a fiataloknak: a juniorok (U21) júniusban, az ifjúságiak (U19) augusztusban játszanak világbajnokságon, míg a serdülők (U17) a nyári EYOF-on (július) mutathatják meg a tudásukat hamarosan.

Az emlegetett világversenyekre fontos felkészülési állomás következik; a legidősebbek – néhány nap győri készülés után – a franciaországi Tiby-kupán játszanak két mérkőzést. Csütörtök kora este a szerbek ellen kezdenek, az eredmény függvényében pedig két nappal később a bronz- vagy az aranyéremért szállhatnak majd harcba.

Az ifjúságiak Siófokra költöznek erre a hétre, ahol duplameccsre várják a szerbek korosztályos legjobbjait. A serdülők a juniorokhoz hasonlóan tornán vesznek részt, ám ők hazai rendezésűn: Balatonbogláron Négy Nemzet-tornán mérhetik össze az erejüket a norvégokkal, az osztrákokkal és – hasonlóan a másik két korosztályos csapatunkhoz – a szerbekkel.

A junior férfi kézilabda-válogatott programja a franciaországi Tiby-kupán:

április 27. (csütörtök), 17.30: Magyarország–Szerbia
április 29. (szombat) , 17.30: bronzmérkőzés; 20.00: döntő
Az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott programja (Kiss Szilárd Sportcsarnok, Siófok):

április 28. (péntek), 16.00: Magyarország–Szerbia
április 29. (szombat), 13.00: Magyarország–Szerbia
A serdülő fiú kézilabda-válogatott programja a Négy Nemzet-tornán (NEKA csarnok, Balatonboglár):

április 28. (péntek), 17.00: Magyarország–Norvégia
április 29. (szombat), 13.00: Magyarország–Ausztria
április 30. (vasárnap), 16.00: Magyarország–Szerbia

(Kiemelt képünkön: a magyar junior férfi kézilabda-válogatott Forrás: MKSZ)

Legfrissebb hírek

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
14 perce

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
27 perce

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
31 perce

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
32 perce

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
1 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
1 órája

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
2 órája