Labdarúgás: ikszelt a horvátokkal az U17-es leányválogatott

2023.03.01. 12:37
Címkék
Az U17-es leány labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent ért el a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen.

Az U17-es leány labdarúgó-válogatott két felkészülési mérkőzést játszik a héten Horvátország fiataljai ellen. A magyarok az első, keddi találkozón bő félórán belül kétgólos hátrányba kerültek, de még a félidő előtt szépítettek, majd a második játékrészben egyenlíteni tudtak, így 2–2-es döntetlenre végeztek.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a magyar válogatott az első félidőben a 9. és a 32. percben kapott gólt, majd Petrovics Petra révén a 43. percben szépített. A második játékrészre jelentősen feljavult a csapat játéka, és az 57. percben Murár Viktória átlövésből egyenlített. 

A meccset követően Schumi Dorottya szövetségi edző értékelt az mlsz.hu-nak: 

„Sajnos nem kezdtük jól a mérkőzést, a gólokat egyéni hibákból kaptuk. Annak azonban mindenképpen örülök, hogy a lányok nem adták fel, és kétgólos hátrányból fel tudtak állni, amely a második félidőben mutatott lényegesen jobb játékunknak volt köszönhető.” 

U17-es leányválogatott, felkészülési mérkőzés 
Magyarország–Horvátország 2–2 (1–2) 

Magyarország: Ascher Dóra – Acsádi Petra, Jákri Dóra, Vas Hajna, Bánfi Gréta – Nagy Nikolett (Berencsi Bernadett, 46.), Bozsik Linett (Novák Luca, 63.), Suták Dorka, Gégény Petra – Petrovics Petra (Simon Luca, 79.), Turi Bori (Murár Viktória, 46.) 
Gólszerzők: Petrovics Petra (43.), Murár Viktória (57.) 

(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)

Legfrissebb hírek

NS-infó: Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete

Bajnokok Ligája
32 perce

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
59 perce

A világ legrégebbi kerékpárversenyén indul az MBH Bank csapata

Kerékpár
1 órája

Keresztes Krisztián: A legfőbb célomat elértem Skóciában

Légiósok
1 órája

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
1 órája

Szűcs Kornél megtalálta a számítását a Vojvodinánál

Magyar válogatott
2 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik