Asztalitenisz: Varga a negyeddöntőig jutott a serdülőknél Berlinben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2023.03.30. 12:42
Címkék
Legjobb magyarként Varga Botond – három főtáblás győzelem után – a negyeddöntőig jutott az U15-ösök versenyében a német nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon Berlinben.

Miután a szombathelyi Gergely Márk kedden bronzérmes lett az U13-asok között, másnap már az U15-ös és az U19-es fiúk versenyével folytatódott a program a Berlinben zajló nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-versenyen.Gergely Márk kedden bronzérmes lett az U13-asok között, másnap már az U15-ös és az U19-es fiúk versenyével folytatódott a program a Berlinben zajló nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-versenyen.

A serdülők között a High Life SE játékosa, Varga Botond jutott a legtovább,

a selejtezőcsoportban aratott két magabiztos győzelme után a főtáblán is hasonlóan jól folytatta – sorrendben litván, lengyel és montenegrói riválist vert meg, ezzel pedig bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a kínai Vang Csi-hszüan várt rá. Bár az első szett nagyon simán alakult (1:11), a továbbiakban Varga jól helytállt: a második és a harmadik szett is szorosan alakult (10:12, 11:13), de végül – a papírformának megfelelően – nem bírt az ázsiaival, így a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi döntős kínaival szemben. Az újonckorú Gergely Márk a főtábla első körében kapott ki.

Az ifjúságiak mezőnyében Szántosi Dávid (Szarvasi Körös ASE), Lei Balázs (Ambrus Asztalitenisz Akadémia) és Wei Chen Yu (Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub) jutott fel a 64-es főtáblára. Szántosi és Lei egy-egy győzelem után egyaránt a legjobb 32 között esett ki, négy szettben. Wei Chen Yu az első fordulóban vereséget szenvedett.

Péntektől a lányok versenyével folytatódik a viadal.

NÉMET NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG, BERLIN
U15-ÖS FIÚ EGYES
A 32 közé jutásért

Varga Botond–Frizel (litván) 3:0
Gergely Márk–Zhou (szingapúri) 2:3
A 16 közé jutásért
Varga–Dobosz (lengyel) 3:0
Nyolcaddöntő
Varga–Krivokapics (montenegrói) 3:2
Negyeddöntő
Varga–Vang Csi-hszüan (kínai) 0:3
U19-ES FIÚ EGYES
A 32 közé jutásért

Wei Chen Yu–Vang Csen-ju (tajvani) 1:3
Lei Balázs–Rzihauschek (osztrák) 3:2
Szántosi Dávid–Alestedt (svéd) 3:0
A 16 közé jutásért
Lei–Zelengowski (lengyel) 1:3
Szántosi–Vallino (olasz) 1:3

(Kiemelt képen: Varga Botond / Forrás: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Liga 2: a Sepsi nyerte a feljutásra álló csapatok rangadóját

Minden más foci
6 perce

Strandkézilabda-vb: a kétszeres Európa-bajnok dánokkal is összekerült a magyar férfiválogatott

Kézilabda
23 perce

Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

Minden más foci
27 perce

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém hét góllal nyert a Komló ellen

Kézilabda
29 perce

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
42 perce

Női kosár NB I: győzelmi kényszerben a DVTK

Kosárlabda
46 perce

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
48 perce

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
50 perce
Ezek is érdekelhetik