Short track: Major Dominik megcélozza a 2026-os téli olimpiát

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2023.02.03. 17:04
Címkék
A mindössze 16 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó, Major Dominik óriásit „robbantott” a januári téli EYOF-on, három aranyérmével – holtversenyben – a legeredményesebb fiú versenyző lett a multisporteseményen. A fiatal azóta sem pihen, a drezdai junior-világbajnokságon is megmutatta a tudását, jelenleg pedig a felnőttválogatottat erősíti világkupaversenyen.

Sok társához hasonlóan a görkorcsolyázással kezdte sportpályafutását a 16 esztendős Major Dominik, aki a rövid pályás gyorskorcsolyázás egyik legnagyobb hazai reménysége. A fiatalnak az elején érthető módon komoly kihívást jelentett, hogy felvegye a többiek sebességét, ám nem kellett sokat várni az első sikereire; számos aranyérem után az utóbbi években elmondása szerint remek formában érzi magát, a teljesítményének köszönhetően pedig tavaly októberben a felnőttválogatottal elutazhatott egy hollandiai meghívásos versenyre, amelyen egészen emlékezetesen alakult a debütálása.Major Dominik, aki a rövid pályás gyorskorcsolyázás egyik legnagyobb hazai reménysége. A fiatalnak az elején érthető módon komoly kihívást jelentett, hogy felvegye a többiek sebességét, ám nem kellett sokat várni az első sikereire; számos aranyérem után az utóbbi években elmondása szerint remek formában érzi magát, a teljesítményének köszönhetően pedig tavaly októberben a felnőttválogatottal elutazhatott egy hollandiai meghívásos versenyre, amelyen egészen emlékezetesen alakult a debütálása.

A váltóban Bánhidi Ákos csapatmenedzser nem indította volna, Major mégis pályára került, ugyanis a házigazdák négyesébe kellett még egy korcsolyázó, végül a Ferencváros fiatalja ugrott be helyettesíteni. Ha pedig ott volt, meg is nyerte a hollandokkal a futamot.

„Az biztos, nem szokványos debütálás volt ez – emlékszik vissza Major. – Meglepődtem, de nem bántam meg, hogy így alakult. Persze a helyzet szokatlan volt, hiszen először – és valószínűleg utoljára – versenyezhettem a hollandokkal közösen. Próbáltam minél kevesebbet hibázni, és tartani a sebességet; nagyon erős volt a befejezőemberünk, így a miénk lett az arany. A folytatásban remélhetőleg a magyar felnőttváltóban is megmutathatom a tudásom!”

Major Dominik (forrás: MOB Média)

A „nagyok” mezőnyével még mindig csak ismerkedik, az utánpótlásban viszont komoly sikereket ér el – január második fele például parádésan sikerült a számára. Előbb a téli EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) szerzett három aranyérmet (ebből kettő egyéni volt), majd pár nappal később a junior-világbajnokságon is remekelt, egyéniben értékes helyezésekkel jelentkezett az idősebbek között.

„Felnőtt-világkupaversenyeken már tavaly is indulhattam volna, ám sérülés miatt, hosszú ideig nem állhattam jégre; épphogy fel tudtam épülni az EYOF-ra.

Olaszországban nagyjából a tudásom szerint versenyeztem, nagyon örülök az érmeknek, de akár eggyel több is lehetett volna, hiszen ötszáz méteren sajnos szerencsétlen esés vetett véget a szereplésemnek. Felemelő érzés, hogy holtversenyben az esemény legeredményesebb fiú indulója voltam, de talán emiatt még bosszantóbb, hogy egyszer idő előtt kellett befejeznem a napot.

Kemény ez az időszak, hiszen Dórival rögtön indultunk a junior-vb-re, amin a várakozásaim fölött teljesítettem egyéniben, most pedig már a felnőttek világkupáján vagyunk; próbálunk higgadtak maradni, a hétköznapok során az energiánkat okosan beosztani, hogy aztán a hét végén mindent beleadjunk a versenyen. A jövőben stabil felnőttkerettag szeretnék lenni, és a 2026-os milánói olimpiát is célba vettem!”

(A kiemelt képen: Major Dominik az EYOF-os érmeivel / Forrás: MOB Média)

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
1 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
27 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik