Kézilabda: teremben és homokon is remekel Kreutz Kitti

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2023.02.17. 20:45
Címkék
A tavalyi év legjobb utánpótláskorú leány strandkézilabdázójának választott Kreutz Kitti a teremben sem jön zavarba: az U19-es első osztály Nyugati csoportjának góllövőlistáját utcahosszal vezeti, csapata, a BDSE Nemesvámos pedig az előkelő negyedik helyen áll.

Első osztályos korában kezdett kézilabdázni Kreutz Kitti, aki „örökölte” a kézis vénát, hiszen a szülei is űzték a sportágat. A fiatal korábban más mozgásformákat is kipróbált, táncolt is, ám végül a „negyvenszer huszasat” választotta a második otthonává, ami kiváló döntésnek bizonyult.Kreutz Kitti, aki „örökölte” a kézis vénát, hiszen a szülei is űzték a sportágat. A fiatal korábban más mozgásformákat is kipróbált, táncolt is, ám végül a „negyvenszer huszasat” választotta a második otthonává, ami kiváló döntésnek bizonyult.

„Bár azt nehéz megmondani, pontosan mi fogott meg a kézilabdázásban, ám nagyon hamar megszerettem – emlékszik vissza Kreutz. – Kiskoromtól lelkesen játszottam, ám időközben mégis eljött egy holtpont, amin nehezen lendültem át. Bevallom, be is akartam fejezni a sportolást, kettőezer-húsz nyarán viszont közelebbről is megismerkedtem a strandkézilabdával, a válogatottba is bekerültem, ez pedig óriási lökést és motivációt adott a folytatáshoz. A két szakágat egyébként nagyon nehéz összehasonlítani, ám a hangulat például másmilyen: a homokos verzió valamivel felszabadultabb, családiasabb. Ettől függetlenül természetesen a teremtől sem köszöntem el.”

És milyen jól tette: az U19-es élvonalbeli leánybajnokság Nyugati Csoportjában kiváló évadot fut a tabella negyedik helyén álló BDSE Nemesvámos csapatában, meccsenként 10 gól fölötti az átlaga, 15 találkozón 153-szor talált be az ellenfelek kapujába. Ezzel utcahosszal vezeti a bajnokság góllövőlistáját, őt másodikként 111-gyel Kajdácsi Kata (Csepel DSE) követi.

„Sok jó játékos öregedett ki a korosztály csapataiból a legutóbbi évadhoz képest, ez is közrejátszhat abban, hogy a tavalyi helyezésünkhöz (tizenkettedik – A szerk.) képest jelentősen előreléptünk. Félreértés ne essék, kemény dolgozik az együttesünk, remek közösséget alkotunk, minden edzésen és meccsen a maximumra törekszünk.

Bevallom, a góllövőlistát és a statisztikákat nem figyelem, a csapatért játszom, hogy minél szebb eredményeket érjünk el.”

Ugorjunk át a teremből a homokba: Kreutz elmúlt évei a strandkézilabda (a szakágban a Csepel BHT-t erősíti) szempontjából is eseménydúsan teltek: 2021-ben az U17-es válogatott tagjaként Európa-bajnoki aranyérmet ünnepelhetett Bulgáriában, míg tavaly U18-asként vb-negyedik lett Görögországban.

Kreutz Kitti (a labdával) mindkét kézis szakágban remekel (forrás: BDSE Nemesvámos)
„Az Eb-győzelem egészen hihetetlen volt, utána hetekig nem tudtam felfogni, hogy mi szereztük meg az aranyérmet. A mai napig szép emlék, még bennem van a diadal okozta érzés. A tavalyi vb az előkelő helyezés ellenére csalódás volt, hiszen remekül kezdtünk, és egyértelmű cél volt a dobogós helyezés. Már a felnőttválogatottban is szerepet kaptam a múlt évben, a legfőbb célom, hogy idén bekerüljek a szűk keretbe, és részt vegyek az Eb-n, majd a Világjátékokon, míg teremben a lehető legjobb eredményre törekszünk.”

A 18 éves kézilabdázó teljesítményét a Magyar Kézilabda Szövetség is elismerte nemrég, amikor megválasztotta 2022 legjobb utánpótláskorú leány strandkézilabdázójának.

„Vicces volt, mert sokáig nem is értesültem róla; sokan írtak, hogy gratuláljanak, én viszont nem értettem, hogy mihez. Majd az egyik barátnőm mondta, hogy engem választottak. Egyáltalán nem számítottam rá, de óriási boldogságot okozott!”

(A kiemelt képen: Kreutz Kitti akcióban / Forrás: BDSE Nemesvámos)

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
6 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
32 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik