Öttusa: nyeregben maradna a korosztályos Európa-bajnok Mészáros Emma

2023.01.26. 19:39
Címkék
Az U17-esek között tavaly remeklő, többek között egyéni Eb-címet és vb-bronzot szerző öttusázó, Mészáros Emma az idén magasabb korosztályban, új kihívások közepette bizonyítana.

A 16 éves Mészáros Emma tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az öttusázók krakkói U17-es Európa-bajnokságán aranyérmet szerzett, mellette csapatban és vegyes váltóban is nyert, aztán a korosztály lignanói vébéjén megint háromszor állt dobogóra: egyéniben bronz-, vegyes váltóban és csapatban ezüstérem lett a jutalma. Nem vitás tehát, hogyMészáros Emma tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az öttusázók krakkói U17-es Európa-bajnokságán aranyérmet szerzett, mellette csapatban és vegyes váltóban is nyert, aztán a korosztály lignanói vébéjén megint háromszor állt dobogóra: egyéniben bronz-, vegyes váltóban és csapatban ezüstérem lett a jutalma. Nem vitás tehát, hogy

a sportág egyik kiemelkedő ígéretévé lépett elő. 

A Trion SC reménységének ettől az évtől kezdve nemcsak eggyel magasabb korosztályban szükséges helytállnia, hanem az új versenyszám kihívásaival is meg kell küzdenie. 

Mint ismeretes tavaly novemberben döntött a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM), és hivatalosan is bejelentette, hogy bár a 2024-es párizsi olimpiáig a lovaglás még része marad a sportágnak, a korosztályos megméretéseken már 2023-tól bevezetik a lovaglást váltó, leginkább a Ninja Warriorra hajazó akadályversenyt. Ez Emmát, és az U19-es társait oly módon érinti, hogy immáron ez a korosztály is öttusázni fog az eddigi négytusája helyett, mert az úszás és a laser run (lövészettel egybekötött futás) mellé egyébként is itt csatlakozik be a vívás, ráadásként pedig jön az akadályverseny. És azoknak a fiataloknak, akik a felnőttmezőnyben is szeretnének elindulni (melyben egyelőre maradt a lovaglás), az iskola mellett most

hat versenyszámra kell megoldaniuk a felkészülést.
Mészáros Emma jó barátságot ápol a lovakkal Forrás: MÖSZ

Emma jelenleg heti legalább négyszer reggel hatkor már az uszodában van, majd az iskolai tanórákat követően minden nap fut, heti minimum háromszor vív, és a lövészetet, a lovaglást, na meg az akadálypályát is igyekszik változó arányban besűríteni a programba. Abban egyetért, hogy nem egyszerű a feladat, de nem is panaszkodik, pedig őt elég érzékenyen érinti a változás. 

„Szeretnék elindulni felnőttversenyeken is, amelyeken még lovagolhatok, mert annyira közel áll hozzám a lovaglás, hogy nem tudom és nem is akarom abbahagyni. Ez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek az öttusában. Ha minden jól megy, akkor a februári, Peridot felnőtt fedett pályás nemzetközi versenyen ott leszek. Az alapozás alatt apróbb sérülések hátráltatnak, de az edzőimmel arra törekszünk, hogy ne terheljem túl magamat.

Az idén az U19-es Európa- és világbajnokság lehet a két fő versenyem, ezeken szeretnék a legjobban szerepelni.

Hogy az akadályverseny mennyire írja át az erőviszonyokat, az majd élesben fog kiderülni. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban már kipróbálhattuk az OCR akadályelemekből álló gyakorlópályát, és vegyesek a tapasztalataim. Számomra sokkal nehezebb, mint gondoltam, de próbálok alkalmazkodni.” 

Emma az idei első megméretése előtt még a hétvégén Olaszországba utazik. 

„Örülök, hogy nekem is lehetőségem van ott lenni a felnőttválogatott római edzőtáborában. A tervek szerint hat tusára fogunk készülni. Kemény edzésekre számítok, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hasznos napokat töltök kint a Peridot előtt.” 

(Kiemelt képen: Mészáros Emma Fotó: UIPM/Aisté Ridikaité)

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
6 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
39 perce

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
54 perce

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
1 órája

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik