Röplabda: változások a hazai utánpótlás vezetésében

2022.12.16. 16:53
Címkék
Az utánpótlást érintve új kapitányokról és Eb-selejtezős részvételekről is döntöttek a hazai röplabda szövetség elnökségi ülésén.

Idei utolsó ülését tartotta meg csütörtökön a Magyar Röplabda-szövetség (MRSZ) elnöksége, amely az utánpótlást is érintő, fontos szakmai döntéseket hozott – tájékoztat a honi szervezet portálja.

Ilyen, hogy Szabados István, az MRSZ utánpótlás szakmai vezetője január 1-től távozik a szövetség kötelékéből, mert a jövőben más irányú tevékenységet kíván végezni. Mivel a távozó szakember tevékenysége elég sokrétű volt, ezért az elnökség egyeztetett az így ideiglenesen gazdátlanná váló feladatkörök felosztásáról. Döntés született arról is, hogy

a fiú U22-es válogatottat az MRSZ benevezi a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre, ugyanakkor a következő évi zsúfolt program – felnőtt Európa Liga és Európa-bajnokságon való részvétel, illetve a részben hazai rendezésű U17-es Eb – miatt a leány U21-es válogatottat nem indítják a sorozatban.

Megalakult a 2023-as évi magyar–szerb közös rendezésű leány U17-es Európa-bajnokság szervezőbizottsága, amelynek elnöke Ludvig Zsolt lett. Az már korábban is ismert volt, hogy a kontinenstorna magyarországi színhelye Békéscsaba.

Továbbá strandröplabdában az elnökség egyhangúan döntött Kleczli Csaba leány, illetve Soós Izsák fiú utánpótlás szövetségi edzők kinevezéséről.

(Kiemelt kép forrása: hunvolley.hu)
 

Legfrissebb hírek

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
1 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
7 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
19 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
41 perce

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
58 perce

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
1 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
2 órája